868 találat a(z) minimálbér cimkére

Cikk

A tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban jövőre: a mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék, akik ágazati kollektív szerződésben állapodnának meg az év végéig – értesült a Magyar Nemzet iparági forrásokból.

Cikk

Idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a Pénzügyminisztérium (PM) a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunkaprogramra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben – közölte Marczinkó Zoltán, a PM munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Bt. ügyvezetője a társasági szerződésben foglaltak szerint személyesen közreműködik a társaság tevékenységében, és az ügyvezetést is ellátja, megbízási jogviszonyban. Az ügyvezetőnek más vállalkozásnál van heti 40 órás munkaviszonya A bt.-ben 1452-es kóddal lett bejelentve (heti 36 órát elérő munkaviszony mellett társas vállalkozó). A havi 08-as bevallások nulla adattartalommal lettek beküldve. Az ügyvezető a személyes közreműködésért és az ügyvezetésért semmiféle jövedelmet nem vett fel eddig. Szabályosan járt el a cég ebben az esetben? Ha a jövőben a személyes közreműködésre tekintettel jövedelmet vesz fel az ügyvezető, ami havi szinten nem éri el a minimálbér 30 százalékát, akkor azt hogyan kell a T1041-es és a 08-as bevallásokban bejelenteni és bevallani? Nem önálló tevékenységből származó jövedelem (tagi kivét) esetén is él a szabály, hogy a minimálbér 30 százalékát el nem érő jövedelem esetén nincs biztosítási jogviszony, azaz csak szja-t és szochót kell fizetni? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

A következő kérdésben szeretném az iránymutatásukat kérni. Katás betéti társaság a társasági szerződése szerint a beltag (nem kisadózó) munkaviszonyban látja el a tevékenységét, a kültag a kisadózó. A beltag munkaszerződése szerint 4 órás munkaviszonyban végez tevékenységet és máshol nem rendelkezik heti 36 órás munkaviszonnyal. A társasági szerződés szerint a beltag és a kültag is ügyvezető, az ügyvezetői feladatokat a kültag látja el, a beltag ezért külön díjazásban nem részesül. Ebben az esetben a beltagnál elfogadható-e, hogy a 4 órás munkaviszony szerinti jövedelem – ami a minimálbér arányos összege – után fizet járulékot? Szabályos-e hogy a jövedelme nem éri el a minimálbér összegét? 2019.03.01-től a beltag egy másik kft.-ben a minimálbérnél magasabb összegű havi megbízási díjban részesül, és a katás bt.-ben a munkaidejét lecsökkenti havi 8 órára. Ebben az esetben elfogadható, hogy bt.-beltagként csak a munkaszerződés szerinti jövedelem után fizet járulékot, ami nem éri el a minimálbér összegét?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Felszámolási eljárás alatt álló társaságnál egy kismama gyese lejárt 2018. október 29-én. A kismama munkaszerződés szerinti munkabére 137 ezer forint, a munkaköre szakképzettséget igénylő munkakör volt. A társaság a felszámolási eljárás kezdő napjától tevékenységet nem folytatott, így a kismama munkaköre is megszűnt már 2015-ben. Kérdés: a kismama gyes megszűnésekori járandóságát a minimálbér (138 ezer forint) vagy a garantált bérminimum (180 500 forint) alapján kell megállapítani? Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel: Szalainé

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nem működő kft. ügyvezetője máshol 36 órát elérő munkaviszonyban van, így a társaságban nincs járulékfizetés. Az ügyvezetést megbízási jogviszonyban látja el. Egy ideig nem lesz állása. Ebben az esetben a teljes minimálbér után fizetnie kell a járulékat, függetlenül attól, hogy szinte havi 1-2 óránál több időt nem tölt az ügyvezetői tevékenységgel? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magyar cég felkérést kap egy svájci cégtől, hogy Svájcban végezzenek el egy szolgáltatást. Az lenne a kérdésem, hogy ezekre a napokra a kiküldött munkavállalóknak meg kell-e adni a svájci minimálbért? A munkavállalókkal kapcsolatban kell-e valamilyen hivatalhoz bejelentést tenni? Illetve a magyar cégnek be kell-e valahova jelentkezni? Kell-e Svájcban adószámot kérni és ezzel számlázni? Függenek-e ezek attól, hogy ez a munka hány napot vesz igénybe? És hogy változik mindez, ha svájci magánszemély a megrendelő? Tisztelettel: Jancsó Katalin

Cikk

Az alsó középfokú végzettség legalább középfokú végzettség minősül a garantált bérminimumra jogosultság szempontjából – mondta ki a Kúria nemrégiben hozott határozatában. Az ügyben érintett felperes az általa üzemeltetett üzemanyagtöltő állomáson dolgozó, üzemanyag-kútkezelői végzettséggel rendelkező munkavállalóinak garantált bérminimum helyett csak személyi alapbért fizetett.

Cikk

Az utóbbi időben több kérdés is arra irányult, hogy a társadalombiztosítási nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset összegének megállapítása, az arányos szolgálati idő számítása során, illetve a nyugellátás, korhatár előtti ellátás, a rehabilitációs, rokkantsági ellátás folyósítása melletti keresőtevékenységből származó keresetkorlát számításakor a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (Mt.) említett kötelező legkisebb munkabér, vagy a garantált bérminimum összegét kell-e figyelembe venni.

Cikk

Sokan szánják magukat könyvkiadásra, tanulmány, cikk írására manapság, viszont többnyire tanácstalanok, hogyan kell adózniuk. Célszerű-e az ekho választása? Cikkünk azok számára ad eligazítást, akik nem egyéni vállalkozók, adószámuk sincs, csak egyszerűen magánszemélyként egyeznek meg egy kiadóval a mű közreadására.

Cikk

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a szakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban az esetben, ha a munkáltató nem tudja megadni a minimálbért, arra hivatkozással, hogy nincs rá forrása, akkor kötelezhetik-e arra? Várom válaszát.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rendezvényre vásárolt ajándék repiadója

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink