2008-ban végzett a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően ügyvédjelöltként, ma pedig ügyvédként folytatta, folytatja tevékenységét. Munkajoggal foglalkozik - elsősorban a piaci szférát érintő problémákkal -, kiemelt figyelmet fordítva a peres eljárások elkerülésére, a jogviták békés rendezésére.
A SZAKÉRTŐHÖZ INTÉZETT KÉRDÉSEK
Válaszra vár
0 komment
Letiltás ekhós bevételből
MunkajogTisztelt dr. Hajdu-Dudás Mária! Az alábbi linken található válasszal kapcsolatban szeretnék még kérdést feltenni: https://adozona. »
Megválaszolva
0 komment
200 ezer forint feletti nettó fizetésből való letiltás
MunkajogTisztelt Szakértő! A “200 ezer forint feletti nettó fizetésből való letiltás” kérdéssel kapcsolatosan szeretnék segítséget kérni (https://adozona. »
Megválaszolva
0 komment
Pótlékátalány
MunkajogKedves Szakértő!
Kft. a tételes műszakpótlék-elszámolás helyett havi pótlékátalányt vezet be.
»
Megválaszolva
0 komment
Végzettséghez kötött tevékenységek
MunkajogTisztelt Szakértő! Egy vállalkozás tevékenységei között szerepel olyan, amihez olyan személy kell, aki rendelkezik megfelelő szakmai végzettséggel. »
Megválaszolva
0 komment
Hallgató díjazása 4 hét szakmai gyakorlatra
ÁltalánosTisztelt Szakértő! A következő kérdésre kérem szíves válaszát! Egyetemi hallgatót fogadtunk együttműködési megállapodási megállapodás alapján 4 hét szakmai gyakorlatra. A 2011. évi CCIV. »
Megválaszolva
0 komment
Munkaerő-kölcsönzés
ÁltalánosTisztelt Szakértő! Egy ügyfelem szerződést szeretne kötni egy magyarországi országos multivállalattal, melynek keretében a 8299-es, M.n.s. »
Megválaszolva
0 komment
Szabadság arányosítása – terhes munkavállaló
MunkajogTisztelt Szakértő! Munkavállalónk terhes, akit szeptembertől az orvosa veszélyeztetett terhesként kiírna táppénzre. »
Megválaszolva
0 komment
Jogutódlás – munkaviszony
MunkajogTisztelt Szakértő! ’A’ Kft. 100% tulajdonosa ’B’ és ’C’ Kft.-nek. ’B’ Kft. kereskedelemmel foglalkozik, ’C’ Kft. termeléssel. ’B’ Kft. tevékenységét a tulajdonos átszervezné ’C’ Kft.-nek. »
Megválaszolva
0 komment
Megosztott munkarend
MunkajogTisztelt Szakértő! Egyik könyvelt cégünk panziót kíván üzemeltetni, ahol a vendégek félpanziós ellátásban részesülnek majd. »
Megválaszolva
1 komment
Letiltás ekhós bevételből
MunkajogTisztelt Szakértő! Egy nem nyugdíjas magánszemély munkaviszony alapján folytat ekho választására jogosító tevékenységet. »
Megválaszolva
0 komment
Több munkáltatóval létesített munkaviszony
MunkajogTisztelt Szakértő! X és Y Kft. egy szalonban végez masszázs tevékenységet. A szalonban 1 fő recepciós dolgozik és mindig az aktuális kft. »
Megválaszolva
0 komment
Egyetemista szakmai gyakorlata
MunkajogTisztelt Szakértő! Cégünknél van egy egyetemista, akinek a szerződése 2026.06.26-2026.07.23-ig szólt. Lebetegedett, és 2026.07.20-24-ig nem tudott jönni, ezért 2026.07.27-07. »
Megválaszolva
0 komment
Megbízás vagy munkajogviszony
MunkajogTisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó a hét egy előre megbeszélt napján, annak bármely napszakában, heti lap kézbesítését kézbesítőkre szeretné bízni. »
Megválaszolva
0 komment
Munkaidőkeret 2 éves gyermeket nevelő anyuka esetén
MunkajogÜdvözlöm! 2 éves gyermeket nevelő anyuka foglalkoztatható havi munkaidőkeretben? Milyen feltételekkel? A heti pihenőnap lehet hétközben? Köszönettel.
Megválaszolva
0 komment
Időbér-teljesítménybér összegének meghatározása
MunkajogTisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, ha egy munkáltató a munkavállaló alapbérét – heti 40 órában foglalkoztatja –, a munkaszerződésben a minimálbér 50%-ban (161. »
Megválaszolva
0 komment
Felszólító levél korábbi munkavállalónak
MunkajogTisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni, hogy egy már kilépett dolgozótól a cég milyen módon követelheti vissza az okozott kárt, pl.: büntetés, bírság, vagy az eszközben történő kár miatt? »
Megválaszolva
0 komment
Megválaszolva
0 komment
Bérelszámolás "szerződéstől" eltérő munkaidő esetén
MunkajogTisztelt Szakértő! Munkabér-elszámolással kapcsolatban kérném az Ön segítségét. A munkavállaló szerződés szerinti munkaideje napi 4 óra. »
Megválaszolva
0 komment
Több letiltás érvényesítése
ÁltalánosTisztelet Szakértő! Van egy dolgozó, akinek NAV letiltása jött (késedelmi pótlék, illeték, egészségügyi járulék, visszafizetendő álláskeresési járadék) ezt vissza is igazoltuk, elkezdtük a levonást. »
Megválaszolva
0 komment
Magyar munkáltató dolgozójának ausztriai tartós munkavégzése
MunkajogTisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem a segítségét. Magyar cég munkavállalója Ausztriába költözik a családjával. »