dr. Kelemen László adószakértő, jogász


Jogász végzettségű, ügyvédi szakvizsgával, valamint banki szakjogászi oklevéllel rendelkező adószakértő.

Pályáját a Pénzügyminisztérium forgalmi adók főosztályán kezdte 2000-ben. Hazánk uniós csatlakozásával László jogalkotási, valamint jogalkalmazási feladatot látott el a minisztériumban, emellett a közösségi jogalkotási folyamatban is részt vállalt, rendszeresen vett részt bizottsági munkacsoportok ülésein is.

2005-ben a Deloitte Zrt (nemzetközi adótanácsadó cég) csapatához csatlakozott, ahol elsősorban nemzetközi cégeknek nyújtott adótanácsadási szolgáltatásokat. A forgalmi adózási területen kívül elsősorban a lízingügyletek és banki-pénzügyi- tranzakciók kérdéseinek adózási kezelésében szerzett jelentős tapasztalatokat.

2012-ben szenior menedzser beosztásból hagyva el a Deloitte-ot egy hazai tanácsadó cégnél helyezkedett el, majd 2015 júniusától saját adószakértői cégét vezeti. Az ATA Solution Kft. elsősorban hazai és nemzetközi nagyvállalatok adózási ügyeiben nyújt segítséget. László a pénzügyi szektorban szerzett tapasztalatai mellett jelentős ismeretet szerzett gyártó- és kereskedő (FMCG) cégeket, számítástechnikai és ingatlanszektorban működő vállalatokat érintő forgalmi adózási, társasági adózási, illetve helyi iparűzési adózási kérdéseiben is.

Az általános adótanácsadási feladatokon túl egyes jelentős értékű tranzakciók komplex adózási tervezésében és megvalósításában segíti ügyfeleit, emellett pedig adószakértőként ellátja az adózók képviseletét adóellenőrzési eljárásokban is.

László számos cikk és könyv szerzője, társszerzője (társszerzőként legutóbbi munkája a Nagy Áfa Kézikönyv). Publikációi mellett rendszeresen ad elő adózási témájú konferenciákon, szakmai rendezvényeken.


dr. Kelemen László
adószakértő, jogász
ATA Solution Kft.

 

dr. Kelemen László profilja

A SZAKÉRTŐHÖZ INTÉZETT KÉRDÉSEK


Válaszra vár

0 komment

Számlajelentési kötelezettség elmulasztása

Általános

Tisztelt Szakértő! Átalányadózó egyéni vállalkozó partnerünk pedagógiai szolgáltatást teljesít az önkormányzat intézménye részére. »

Megválaszolva

0 komment

Repohár visszaváltása

Áfa

Tisztelt Szakértő! Társaságunk egy magyarországi fesztivál szervezője. A fesztiválon a vendégek kizárólag repoharat használnak, melyet a kitelepülő vendéglátósoktól vásárolnak meg. »

Megválaszolva

0 komment

Időszakos elszámolású ügyletek

Áfa

Tisztelt Szakértő! Időszakos elszámolású ügyleteknél az elszámolási időszakot követően kiállított számlán a teljesítés időpontja megegyezik a fizetési határidővel. Például elszámolás időpontja: 04. »

Megválaszolva

0 komment

E-számla

Áfa

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban kérném segítségét. Cégünk egyik vevője írásban közölte, hogy 2026.07.01-től csak elektronikus úton kiállított számlát tud befogadni. »

Megválaszolva

0 komment

Kényszertörlési eljárás alatt áfa levonhatósága

Áfa

Tisztelt Szakértő! Egy anyagbeszállító partnerünk magyarországi fióktelepe rendelkezik magyar adószámmal, de kényszertörlési eljárás alá került. »

Megválaszolva

0 komment

Pénztárgép használata

Áfa

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem edzőtermet üzemeltet, kérdésem, hogy a helyben fogyasztott kávé, shake, pörgető-/fehérjeital hány százalékos áfába sorolható? Válaszát köszönöm! »

Megválaszolva

0 komment

Éttermi vendéglátós kft. által ingyenesen átadott ebéd óvodának

Áfa

Tisztelt Szakértő!
Egy éttermi vendéglátós kft., amely áfás, ingyenesen szeretne ebédet átadni (kb. 200 főre) egy óvodának. »

Megválaszolva

0 komment

Személyautó áfamentes értékesítése magánszemélynek kft.-ből

Áfa

Tisztelt Szakértő! Élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó társaságunk 2014-ben vásárolt személygépkocsit. Ezt a személygépkocsit most értékesíteni kívánja. »

Megválaszolva

0 komment

Részteljesítés vagy időszakos elszámolás?

Áfa

Tisztelt Szakértő! Egy cég karbantartási rendszer bevezetését végzi egy másik cégnél. »

Megválaszolva

0 komment

Szlovák ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési munka

Áfa

Tisztelt Szakértő! Az alábbi ügyben szeretném az állásfoglalásukat kérni. Az egyik ügyfelem, aki építési-szerelési munkákat végez fővállalkozásban, kapott egy megrendelést egy belföldi kft. »

Megválaszolva

0 komment

Költség továbbszámlázása

Áfa

Tisztelt Szakértő! „A” és „B” kapcsolt vállalkozások. Tévesen kérték „A” vállalkozás nevére a számlát. A számla alanyi adómentes számla, amely személygépkocsi-javításról szól. »

Megválaszolva

0 komment

Nyílt végű lízing lezárását követő gépjármű értékesítés

Áfa

Tisztelt Szakértő! Az alábbi ügylet áfavonzatának tisztázásában kérem a segítségét:.Egy gazdasági társaság 2018-ban nyílt végű pénzügyi lízingkonstrukció keretében szerzett be egy személygépkocsit. »

Megválaszolva

0 komment

Alanyi mentés bt. személygépkocsi vétele

Áfa

Tisztelt Szakértő! Alanyi mentes bt.-ként szeretnék vásárolni, majd eladni egy személygépkocsit. Ausztriából szerezném be magánszemélytől. A beszerzés áfamentes lesz? »

Megválaszolva

0 komment

Támogatásból vásárolt eszköz áfája

Áfa

Tisztelt Szakértő! Egy áfás átalányadózó egyéni vállalkozó vissza nem térítendő támogatást kap eszközvásárlásra. Kérdésem az, hogy a vásárolt eszközök után az áfa visszaigényelhető-e? Köszönöm! »

Megválaszolva

0 komment

Megszűnő egyéni vállakozó áfabevallása

Áfa

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó záró áfabevallásának mely soraiban kell feltüntetni a megszűnéskor megmaradt árukészlet és a tárgyi eszközök után fizetendő adót? Köszönöm válaszát! »

Megválaszolva

0 komment

Külföldi vállalatok e-számlázása

Áfa

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne: • Mi a jelenlegi helyzet Magyarországon a külföldi vállalatok kötelező e-számlázását illetően? »

Megválaszolva

0 komment

Nyílt végű lízing

Áfa

Tisztelt Szakértő! "A" cég nyílt végű lízing keretében lízingel személygépkocsit. »

Megválaszolva

0 komment

Adásvételi előszerződés felbontása II.

Áfa

Tisztelt Adózóna, Tisztelt Kelemen László! Szeretném újra részletesen feltenni a kérdésemet, és szeretnék konkrét dátumot kérni a teljesítés időpontjára a számla kiállításához. »

Megválaszolva

0 komment

Személygépjármű-áfa nyílt végű lízing esestén

Áfa

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem nyílt végű pénzügyi lízingre vásárolt személyautót 4 évre. Az áfát 50%-ban levontuk, mivel nem szeretne útnyilvántartást fizetni. Letelt a 4 év. Most egy 3. »

Megválaszolva

0 komment

Magánorvosi szolgáltatás díjának kedvezményes számlázásáról

Áfa

Tisztelt Szakértő! Az orvosi magánpraxisban az orvos állíthat-e ki olyan számlát, amelyen kedvezményt ad a betegnek a vizsgálat díjából? »

További hasznos adózási információk

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony elszámolása

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Egyéni vállalkozó lehet-e saját vállalkozásában efo-s alkalmazott?

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Erdős Gabriella

adószakértő