Antretter Erzsébet adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető
Niveus

Erzsébet több mint 12 éves, Big4 cégeknél szerzett adótanácsadási tapasztalattal rendelkezik. Az EY-nál és a Deloitte-nál eltöltött éveket követően pénzügyi vezetője volt egy kereskedelmi vállalatnak, illetve egy kisebb tanácsadó cég adóosztályát irányította. Jelenleg a Niveus adótanácsadási üzletágának vezetője.

Szakterülete a társaságok adózása, ezen belül kiemelkedő tapasztalata van M&A tranzakciók adózási vonatkozásaiban és számos adóvizsgálatban, átvilágításban is közreműködött, illetve részt vett nemzetközi vállalatcsoportok jövedelemadó tervezésében. Jártassága a társasági adó mellett a helyi iparűzési adóval kapcsolatos kérdésekben is számottevő. Továbbá multinacionális környezetben komoly tapasztalatot szerzett a különböző ügyletek általános forgalmi adózásának megítélésében is.

Szakmai múltja során rendszeresen vett részt hazai és nemzetközi konferenciákon, illetve tartott előadásokat szakmai rendezvényeken adózási témákban.

Erzsébet okleveles közgazdász diplomája és jogi szakoklevele mellett adószakértői és mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkezik.

Antretter Erzsébet
adószakértő
adótanácsadási üzletágvezető
Niveus

Antretter Erzsébet profilja

A SZAKÉRTŐHÖZ INTÉZETT KÉRDÉSEK


Megválaszolva

0 komment

Tőkekivonás ingatlannal

Általános

Tisztelt Szakértő! 

Adott egy cég, amely esetében magánszemély tulajdonos használt ingatlant szeretne kivenni cégből. »

Megválaszolva

0 komment

Megválaszolva

0 komment

Negatív eredménytartalék rendezése jegyzett tőke terhére

Számvitel

Tisztelt Szakértő! Egy idén alakult társaság most, pár hónap működés után társaságiforma-váltás mellett döntött. »

Megválaszolva

0 komment

Külföldi cég telephelye

Általános

Tisztelt Szakértő! Egy észtországi székhelyű társaság esetében az alábbi helyzet áll fenn: a társaság ügyvezetője Magyarországon él, és munkavégzését is innen, Magyarországról látja el. »

Megválaszolva

1 komment

Euróban kiállított számla áfája

Számvitel

Több belföldi partnerünkkel is eurós megállapodásunk van. Azonban többnél is előfordul, hogy nem a teljesítéskori MNB-árfolyammal számláz, hanem az előző napival. »

Megválaszolva

0 komment

MAVIR Zrt-től kapott premizált termelői támogatás

Áfa

Tisztelt Szakértő! 420 kW-os napelemes villamos kiserőmű által termelt villamosenergiát társaságunk nettó árbevételként 27%-os áfakulccsal értékesíti. A MAVIR Zrt. »

Megválaszolva

0 komment

K+F adóalap-kedvezmény

Társasági adó / Innovációs járulék

Tisztelt Szakértő! Szíves segítségét kérném Tao. tv. t) pont szerinti kedvezmény kapcsán. »

Megválaszolva

0 komment

Transzferár

Társasági adó / Innovációs járulék

Tisztelt Szakértő! Kötelezett-e transzferár-nyilvántartásra az a kivállalkozás, aki kapcsolt vállalkozásától évente nettó több, mint 150 millió forintért vásárol alapanyagot? »

Megválaszolva

0 komment

HIPA megosztása

Helyi adó

Tisztelt Szakértő! Egy kft. székhelye Budapesten van, telephelye Mátrafüred, ahol egy ingatlannal rendelkezik, azt hasznosítja. Az eszközök között csak ez az ingatlan van. »

Megválaszolva

0 komment

Kivás cég helyi adó

Helyi adó

Tisztelt Adószakértő! A helyi adókról szóló törvény 2023. január 1. »

Megválaszolva

0 komment

Közvetített szolgáltatás

Helyi adó

Tisztelt Adózóna! Munkaerő-kölcsönző cég a beutazási illetéket, foglalkoztatási díjat változatlan formában továbbszámlázza partnere felé. »

Megválaszolva

0 komment

Nemzetközi adózási kérdés – magyar kft. németországi munkavégzése

Általános

Tisztelt Szakértő! Szeretném a segítségét kérni egy, a cégünket érintő nemzetközi adózási kérdésben. Cégünk egy Magyarországon bejegyzett kft. »

Megválaszolva

0 komment

Alanyi adómentes adózó közösségi szolgáltatatást vesz igénybe

Áfa

Tisztelt Szakértő! A következő kérdés, helyes eljárás ismertetésében kérem szíves segítségét. »

Megválaszolva

0 komment

Osztrák illetőségű ügyvezető gépkocsilízingje

Áfa

Tisztelt Antretter Erzsébet! Köszönöm szépen a https://adozona.hu/kerdesek/2026_3_9_Osztrak_illetosegu_ugyvezeto_fogl_xea kérdésre adott válaszát. »

Megválaszolva

0 komment

Tagi kölcsön törlesztése

Általános

Tisztelt Szakértő! Kft. tulajdonosa tagi kölcsönt nyújtott devizában (euróban). A cégnek csak forintban keletkezik bewvétele. »

Megválaszolva

0 komment

Megválaszolva

0 komment

Osztrák illetőségű ügyvezető foglalkoztatásához kapcsolódó telephelyproblémák

Általános

Tisztelt Szakértő! Magyarországon bejegyzett kft. ügyvezetője és egyben résztulajdonosa egy osztrák illetőségű állampolgár. »

Megválaszolva

0 komment

Saját részvények apportként átvitele másik cégbe

Általános

Tisztelt Szakértő! Tulajdonosunknak zrt.-ben vannak saját részvényei. Létre szeretne hozni egy kft.-t, ahová apportként bevinné a részesedését, így a zrt. »

Megválaszolva

0 komment

Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás

Áfa

Tisztelt Szakértő! A következő kérdéssel fordulok Önhöz. Alanyi mentes átalányadózó Ausztriába szeretne szolgáltatást nyújtani, adóalanynak és magánszemélynek egyaránt. »

Megválaszolva

0 komment

Transzferár-értékhatár számítása

Társasági adó / Innovációs járulék

Tisztelt Szakértő! Társaságunk bérbe adja az ingatlanait kapcsolt vállalkozásának. Szokásos piaci áron az ügyleti érték nem haladja meg a 150 millió forintot. »

További hasznos adózási információk

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó táppénzen

Széles Imre

tb-szakértő

Gyes melletti munkavégzés adminisztrálása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Gyes melletti munkavégzés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő