1003 találat a(z) Illeték cimkére

Kérdés

Az a kérdésem, hogy az alábbi tájékoztatás megfelel-e a jelenlegi jogszabályoknak? Tudomásom szerint a NAV állapítja meg az illetéket, vagyis, ha volt eladott ingatlana a magánszemélynek 1 éven belül, akkor annak forgalmi értékét automatikusan levonja. Csak a különbözetet fogja kivetni? Kérem tájékoztatását az eljárás menetéről. "A lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete. A lakástulajdonok egymás közötti cseréje esetén az illeték alapja az elcserélt legnagyobb és a legkisebb forgalmi értékű ingatlanok – terhekkel nem csökkentett – értékkülönbözete."

Kérdés

Ügyfelemnek két fia van. Az egyik eladott egy telket az idén 12 millió forintért, és a másik fia most venne egy lakást 20 millióért. Mindkét fiú a vásárolt új lakásban lakna. Kérdésem, hogy mennyi illetéket kell fizetni akkor, ha az egyik, vagy ha a másik fiú nevére veszik az ingatlant? Továbbá az is kérdés, hogy az esetleges kedvezmények átvihetők-e jövőre, amennyiben csak 2016-ban vesznek lakást? Milyen adókedvezmény vehető még figyelembe? Nem első lakás. Köszönöm a válaszát.

Kérdés

Egyszemélyes társaság végelszámolásakor kötelező-e a pótbefizetést visszafizetni, ha ezt nem tudja a társaság felszámolásba kell átmenni? Van-e más megoldás, ami nem jár adó- vagy illetékfizetéssel, illetve hogyan minimalizálható ez? A következő ötleteim lennének ha ezek jogszabályba nem ütköznek. 1, Az illeték tv. 11. § (2) bek alapján ha a lemondás 150 ezer forintot nem haladja meg, nincs illeték izetési kötelezettség, és nem kell a NAV-nak sem bejelenteni? 2, Vagy a 17. § (4) bek alapján 11 százalék az illeték, mivel az ajándékozott az ajándékozó nem gazdálkodó 100 százalékos tulajdonában áll. 3, Vagy 11. § (3) alapján nem tárgya az illetéknek, mert az ajándékozó maga javára tartja fenn az elengedett követelésből a kötelezettségek kifizetése után megmaradó részt. 4, Ha az illetéken nem lehet csökkenteni, vissza nem fizetendő támogatást adhat-e a végelszámoló által ügyvezetett evás bt., amiből a pótbefizetést vissza lehetne fizetni. Az ügyvezetés miatt kapcsolt vállalkozások lévén, van-e ennek jogi vagy adózási akadálya? "A" kft. az ebből adódó eredmény után 10 százalék tao-t megfizet. Várom válaszát, köszönettel

Cikk

Kiemelt hangsúlyt kaptak júliusban az Adózóna hasábjain az ingatlanvásárlással, -hasznosítással összefüggő témákról szóló cikkek. Nagy érdeklődés övezte közülük az ingatlan-bérbeadásra, szálláshely-szolgáltatásra vonatkozó szabályokat taglaló írásunkat, valamint a július 1-jén startolt, „családok otthonteremtési kedvezménye” (CSOK) címen igényelhető állami támogatás új rendjét táblázattal bemutató cikkünket.

Kérdés

Ha jól értelmezem akkor a 2015. 02. 08-ai cikk (Egyéni vállalkozóból egyéni cég. Teendők, költségek) alapján egyszer illetéket kell fizetni – gépjármű, ingatlan után –, amikor egyéni vállalkozó egyéni céget alapít, és másodszor is, amikor az egyéni cég átalakul egyszemélyes kft.-vé?

Kérdés

Az azonos témában feltett kérdésemre adott választ köszönöm, és elfogadom, de még mindig nyitott, hogy mi a helyzet az áfa és az illeték vonatkozásában? Hiszen a szerződés bruttó 14 millió forintos vételárat határozott meg, és erről szól az illetékhatározat is.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Három magánszemély (családtagok) közösen vásárolnak egy 35 millió forint értékű, új építésű lakást. A vagyonszerzés aránya 25-25-50 százalékos. Kérdésem: mennyi illetékfizetési kötelezettség terheli a vásárlókat, illetve igénybe lehet-e venni az ú lakásvásárlásra vonatkozó kedvezményt? Köszönöm a választ: INVEST

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban az esetben, ha egy külső magánszemély kölcsönt ad egy szociális szövetkezetnek, de le is mond róla, akkor a kapott összeg után a szociális szövetkezetet terheli-e illetékfizetési, illetve bejelentési kötelezettség? Köszönöm mielőbbi válaszát! üdvözlettel: Cs. Éva

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A szja-törvény 62. § (1) bekezdése szerint az ingatlan, a vagyoni értékű jog átruházásából származó bevételből a jövedelem megállapításához le kell vonni az átruházó magánszemélyt terhelő igazolt költségeket – többek között a megszerzéskor az illeték alapját képező összeget – kivéve azokat, amelyeket valamely tevékenységéből származó bevételével szemben költségként elszámolt. Kérdésem az, hogy, ha a magánszemély egy lakóingatlant egy ideig bérbeadott, és értékcsökkenési leírást számolt el a bérbeadásból származó jövedelme megállapításakor, ezen elszámolt értékcsökkenés a lakás értékesítésekor csökkenti-e a megszerzésre fordított, a vagyonszerzési illeték alapját képező összeget? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Használt lakások értékesítésével foglalkozó társaság akkor kapja meg az illetékről szóló fizetési meghagyást, amikor már az ingatlant eladta, annak bekerülési értékét kivezette. Szeretném megkérdezni, hogy az utólag megfizetett illeték elszámolható-e ELÁBÉ-ként? Hogyan kell elszámolni a megállapított illetéket abban az esetben, ha a lakás eladása és az illeték kivetése között évek telnek el, mert a társaság a cégbíróság előtt vitatja az illeték mértékét? Köszönöm a válaszát.

Kérdés

Édesapám 1988-ban 500 ezer forint illetékalapú telket hagyott rám. A földhivatali bejegyzési határozat értelmében a tulajdonjog bejegyzése Budapesten – pereskedés miatt – 2002. 01. 30-án kelt hagyatékadó végzés alapján történt. Hagyaték utáni illeték esedékes. Kérdésem: a telket 2014-ben eladtam 600 ezer forintért. Melyik a szerzéskori időpont, és a hagyatéki végzésben szereplő 500 ezer forint levonható-e szerzéskori értékként?

Cikk

Viszonylag közismert, hogy a NAV nyilvántartást vezet az eladott ingatlanok értékéről és ez alapján választja ki ellenőrzésre azon tranzakciókat, ahol feltételezhetően az illetékkiszabásra bejelentett érték alacsonyabb, mint a valós piaci érték. Kevesen tudják azonban, hogy ebből a nyilvántartásból, csupán 7.500 forintos alapdíjért az adózók is kérhetnek információkat. Pedig ez a lehetőség mindamellett, hogy üzleti előnnyel járhat, komoly adómegtakarításhoz is vezethet az adózó számára – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Fiam egy lakást kapott ajándékba az apjától, amit egy éven belül továbbajándékozna a nagyszüleinek. Kérdés, hogy keletkezik-e szja-szempontból bevétele, és milyen költségek, adók, illetékek terhelik az ajándékozást? Válaszukat előre köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkáltató ellenőrzési joga – munkába járás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink