168 találat a(z) Európai Bíróság cimkére

Cikk

Azok után, hogy nemrég az Európai Unió Bírósága (EUB) jelentősen újraértelmezte a zárt végű pénzügyi lízing fogalmát, egy friss főtanácsnoki vélemény újabb „áfabombát” dobott az eddigi gyakorlatra. Míg ugyanis a pénzügyi lízing díját már hosszú évek óta áfás és áfamentes részre bontják a lízingbeadók, addig a főtanácsnok véleménye szerint a díjat egységesen, áfásan kellene kezelni. Ennek komoly kihatásai lehetnek a magyarországi lízingpiacra is, így érdemes kiemelten figyelni az ügy alakulását – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Cikk

Jelen cikkben a követelések kezelésével kapcsolatos szabályokra vonatkozó közösségi ítélkezési gyakorlatról szeretnénk áttekintést adni, rávilágítva arra, hogy a Európai Bíróság Enzo Di Maura (C‑246/16.) ügyben hozott (viszonylag friss) ítélete érdekes kérdések elé állítja a jogalkotó- és jogalkalmazó szerveket.

Cikk

Cikkünk első részében a követelések kezelésével kapcsolatosan áfa szempontból mutattuk be azt, hogy hogyan lehet egy adott követelést utólagosan módosítani. A második részben azt boncolgatjuk, hogy milyen lehetőségek állnak az adóalanyok rendelkezésére akkor, amikor az adott követelés behajthatatlanná válik.

Cikk

A vállalkozások jelentős része működéséhez hitelt, pénzügyi lízingszolgáltatást is igénybe vesz. Érdemes tehát azzal is tisztában lenniük, hogyan kell kimutatni a könyvekben a hitel- és kölcsönügyleteket és a pénzügyi lízinget, miként kell elszámolni a kapcsolódó gazdasági eseményeket.

Cikk

A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben egyértelműen kimondta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódó közcélú beruházások áfája levonható, ha ezek nélkül a fejlesztés nem lenne megvalósítható. A közelmúltban azonban nem várt izgalmakat okozott az Európai Unió Bírósága (EUB) főtanácsnokának egy hasonló, bolgár ügyben adott előzetes véleménye, amely megtiltotta volna az adólevonási jogot. Bár az EUB múlt hét közepén közzétett ítéletében végül nem követte a főtanácsnoki véleményt, azonban komoly feltételekhez szabta az adólevonási jog érvényesítését – hívja fel a figyelmet a Jalsovszy Ügyvédi Iroda.

Cikk

Július 6-ai ítéletében az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy ellentétes az Európai Unió jogával az adózás rendjéről szóló törvény 37. § (4) bekezdése, mely alapján az áfa visszatérítése esetében a jegyzőkönyv átadásától számítandó a kamat, amennyiben az adóhatóság az ellenőrzést az igény beérkezését követő 30 napon belül megkezdi, és az adóhatóság az ellenőrzés során az ellenőrzés akadályozása miatt mulasztási bírságot szab ki.

Cikk

Bejegyezte az Európai Bíróság a magyar kormány keresetét az Európai Bizottság reklámadót elkaszáló döntésével szemben. A bizottság határozata szerint a magyar reklámadó-szabályozás tiltott állami támogatáshoz, szelektív előnyhöz juttat bizonyos vállalkozásokat. A kormány az adókulcs 70 százalékos emelését javasló törvénymódosítással és bírósági keresettel reagált.

Cikk

A jelenlegi gyakorlat szerint a NAV akkor is bírságolja az áfahiányon kapott adózókat, ha a költségvetést nem érte kár. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint az Európai Bíróság Főtanácsnokának közelmúltban közzétett véleménye azonban megszüntetheti ezt a rendkívül igazságtalan és sokak által sérelmezett eljárást.

Cikk

A közjegyzői hivatás gyakorlásának állampolgársági feltételhez kötésével Magyarország megsértette a letelepedés szabadságának elvét – állapította meg szerdán nyilvánosságra hozott ítéletében az Európai Bíróság. A testület elutasította azt a magyar érvelést, miszerint a közjegyzők közvetlenül részt vesznek a közhatalom gyakorlásában, ezért az ő esetükben indokolt a kivételezés. Az ítélet több mint tíz éve tartó jogi vita végére tesz pontot.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kölcsön elengedése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Kutyatenyésztés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Nemesfém érme

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink