168 találat a(z) Európai Bíróság cimkére

Cikk

A közelmúltban nagy port kavart az Európai Bíróság behajthatatlan követelésekkel kapcsolatos ítélete, illetve a magyar kormány ezen téma kapcsán benyújtott, és az Országgyűlés által a napokban elfogadott törvényjavaslata. Az új törvényi rendelkezés hatással lehet számos magyar vállalkozásra is, mégpedig pozitívan – vélik a PwC Magyarország adószakértői.

Cikk

A fuvarozó társaságok számára az áfatörvény 2019. január 1-jétől jelentős változást hozott. Egy új bekezdés beiktatásával egyebek mellett az export értékesítéshez kapcsolódó fuvarozás, az ehhez járulékosan kapcsolódó szolgáltatások vonatkozásában megszüntette a korlátlan adómentességet. Cikkemben az exportügyletet emelem ki, azonban a törvényben felsorolt további esetekre is vonatkozik a szigorítás.

Cikk

A holdingok tipikusan vagyonkezelő társaságok, amelyek a tulajdonukban álló gazdasági szervezetek csoportja fölött többnyire irányító és ellenőrző tevékenységet végeznek, oly módon, hogy leányvállalataik részvényeinek, üzletrészeinek ellenőrzésre jogot biztosító többségét birtokolják. Előnyük a vállalati irányítás, működés egyszerűsítése, eredményességének növelése, illetőleg a költséghatékonyság, továbbá számos a jövedelemadózást érintő adóelőny (például az osztalék kettős adóztatásának elkerülése, a részesedések értékesítéséből származó árfolyamnyereség adómentessége stb.) kiaknázására alkalmasak, ugyanakkor az adótervek felállításakor nem szabad megfeledkeznünk a holdingtársaságok áfa-kezelésének sajátosságairól sem.

Cikk

A devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazási gyakorlatának vizsgálatára felállított Konzultációs Testület tovább vizsgálja, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel járhat, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik – közölte a Kúria, az Európai Unió Bíróságának (EUB) múlt heti határozatára reagálva. A Konzultációs Testület április közepén és május első felében is ülésezik, álláspontjának közzététele azt követően várható.

Cikk

Régóta fejtörést okoz mind a tőkebefektetőknél, mind pedig a vállalkozáscsoportok holdingtársaságainál a bejövő számlák áfatartalmának levonhatósága. Az általános levonási tilalmon enyhítve az Európai Unió Bírósága („EUB”) az úgynevezett aktív holdingtársaságoknak már adott egy kibúvót a levonási tilalom alól; a Bíróság nemrég napvilágot látott ítéletei pedig még tovább tágítják az áfalevonás lehetőségeit. Az EUB ítéletei azonban arra is rávilágítanak, hogy nem árt óvatosnak lenni – foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Cikk

Pár héttel ezelőtt meghozott ítéletében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Cikk

A Facebook rajongói oldalainak adminisztrátorai a Facebookkal együtt felelősek az oldalt látogató személyek adatainak kezeléséért. Vitás esetekben az ország adatvédelmi hatósága felléphet a rajongói oldal kezelője és a Facebook helyi leányvállalata ellen is – ismerteti az Európai Bíróság (EB) döntését közleményében a KPMG.

Cikk

Hátrányosan érinti a bejelentés nélkül gazdasági tevékenységet folytató magánszemélyeket (vaterázókat, airbnb-zőket és online kereskedőket) az Európai Bíróság friss ítélete, amely az uniós szabályozással összhangban lévőnek minősítette az alanyi mentesség választására vonatkozó magyar szabályozást, azaz értékhatárra tekintet nélkül állapíthatja meg a NAV az áfakötelezettséget az üzletszerű tevékenységet folytató magánszemélyeknél – adta hírül az RSM.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kölcsön elengedése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Kutyatenyésztés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Nemesfém érme

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink