26601 találat a(z) jogeset cimkére

BH 1989.5.203 Jogszabályok és jogi tartalmak

B. P. és dr. Cs. Gy. elhatározták, hogy gazdasági munkaközösséget hoznak létre. Az erről szóló társasági szerződésben a cég tevékenységi körét főkönyvi könyvelésben, naplófőkönyv vezetésben, vagyonkimutatás és adóbevallás készítésében, valamint utókalkuláció, évzáró beszámoló, számlarend készítésében határozták meg. A gazdasági munkaközösség működéséhez az illetékes államigazgatási hatóság hozzájárult.
A képviselők a gmk-nak a cégnyilvántartásba történő felvételét kérték, amelyet a bíróság -...

BH 1989.5.210 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes az alperes tervezőintézetének alkalmazásában áll, tervezői munkakörben dolgozik. Munkaköri feladata volt a rendező pályaudvar rekonstrukció szervezési dokumentációjának elkészítése. Ehhez számítógépi programot készített. Mivel szerzői díjat az alperes - arra hivatkozva, hogy a program elkészítése a felperesnek munkaköri kötelessége volt - nem volt hajlandó fizetni, a felperes kérelemmel fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz. Annak megállapítását kérte, hogy az említett számítógépi ...

BH 1989.4.169 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1970-ben lépett az alperes alkalmazásába öntvénytisztító munkakörben. Vibrációs ártalomban és szilikózisban történt megbetegedésére tekintettel 1972-től rehabilitációs jellegű munkakörben foglalkoztatták. Az utolsó munkakörében minőségi ellenőri volt.
A felperes 1984. március havában a lakásépítésének támogatására 50 000 forint kölcsönt kapott az alperestől. Megállapodtak, hogy a kölcsönt havi 300 forintos részletekben fizeti vissza. A felperes ennek ellenében vállalta, hogy a mun...

BH 1989.4.166 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1973-tól 1985. május, végéig lánghegesztő munkakörben dolgozott az alperesnél. A hallása mindkét oldalon károsodott, a baloldali károsodás idegi eredetű, a jobboldalit pedig az üzemi zaj okozta. Az utóbbiból eredő munkaképesség-csökkenése 26 %, és ez annak a következménye, hogy munkahelyén a zajszint meghaladta a szabványban meghatározott határértéket. A felperes a károsodására tekintettel a társadalombiztosítás keretében 1984. október l-jétől baleseti járadékban részesül.
Az alpe...

BH 1989.4.152 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetlevelét a Pp. 130. §-a (1) bekezdés j) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül elutasította, mert a felperes a kereseti illetéket nem a jogszabályban meghatározott módon fizette meg [9/1986. (IV. 11.) PM számú r. 80. § (1) bekezdés].
A végzés ellen a felperes fellebbezett, és csatolta a Fővárosi Illetékhivatal igazolását arról, hogy 6000 Ft eljárási illetéket 1987. április 27-én az illetékhivatal számlájára befizetett.
A fellebbezés alapos.
Az illeték...

BH 1989.4.165 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes boltvezető-helyettes az alperes egyik boltjában. Az üzletbe 1986. december 11-ére virradóra ismeretlen tettes betört az ablak felfeszítésével, és az árukon kívül a pénztárgépből 35 600 forint készpénzt is eltulajdonított.
Az alperes az 1987. február 11-én hozott határozatával a felperest az Mt. V. 79. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján 32 600 forint kártérítés megfizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint a felperes nem tartotta meg a műszakzáráskor az i...

BH 1989.4.142 Jogszabályok és jogi tartalmak

A kerületi bíróság a külföldi állampolgárságú vádlott bűnösségét jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett devizagazdálkodás megsértésének bűntettében állapította meg, ezért 230 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egy napi tétel összegét 100 forintban állapította meg.
Az eljárás során lefoglalt 283 900 forintból 14 000 forintot a vádlott élettársának kiadni, míg a fennmaradó 269 900 forintot elkobozni rendelte, a külföldi fizetőeszközök közül 277 USD-t és 270 CHT-t elkobozta, míg a 8400 ...

BH 1989.4.167 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes alkalmazásában álló T. M. 1986. április 28-án a sertéskarám kapujára gömbvasrácsot hegesztett. A kaput egy vasbaknak támasztotta. Munkatársa, F. M. a munkavégzésnél segédkezett, fogta a kaput, hogy annak eldőlését megakadályozza. Eközben azonban a fejét elfordította, hogy védje a szemét a hegesztés fényétől. Így kellő időben nem észlelhette a kapunak a vasbakról való lecsúszását, a vasbak feldőlését, amely a lábára esett, és csonttörést okozott.
Az alperes munkavédelmi mulasztás m...

BH 1989.4.164 Jogszabályok és jogi tartalmak

A kérelmezők társasági szerződéssel hozták létre a T. Gazdasági Munkaközösséget, amelyben meghatározott tevékenységi kör gyakorlására az illetékes államigazgatási hatóság engedélyező határozatot hozott. A bíróság a cégbejegyzési kérelem elutasítására történt figyelmeztetéssel a tevékenységi kör módosítására hívta fel a kérelmezőket, mert úgy ítélte meg, hogy a társasági szerződésben meghatározott tevékenységek között jogszabályba ütköző is van. A cég a tevékenységi kört nem módosította, ezért...

BH 1989.4.168 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1978. április l-jétől dolgozik az alperes közös vállalat alkalmazásában, 1985. január l-jétől termelési főmérnök munkakörben. Az alperes igazgatótanácsi határozattal a felperest az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta, egyidejűleg az Mt. V. 71. §-ának (2) bekezdése, valamint a kollektív szerződés alapján megállapította, hogy az elbocsátás fegyelmi büntetéssel együtt jár a még ki nem fizetett prémium és részesedési alapból járó év v...

BH 1989.4.170 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes fővadászként állt alkalmazásban az alperes vadásztársaságnál. Munkaviszonyát az alperes intézőbizottsága az 1986. november 14-én tartott ülésén felmondta. A felperes 1987. január 15-ig járó munkabérét az alperes megfizette.
A felperes által a felmondást követően kezdeményezett munkaügyi vitában hozott határozatában a városi tanács hivatali munkaügyi döntőbizottság az alperest arra hívta fel, hogy a felperes "egyen- és munkaruha járandóságának a szolgálati időre járó és a kihordási...

BH 1989.4.156 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1 064 418 Ft és ennek 1986. január l-jétől számított kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni, mert a keretei közül kivált és önállósított felperesi kisszövetkezet részére a szövetkezet közgyűlése által a kiválással kapcsolatos vagyonmegosztás során a felperesnek juttatott vagyonrészt ezen összeg hiányával fizette ki. A per során keresetét az alperes időközi teljesítésére tekintettel 394 000 Ft-ra és ez összeg kamataira leszállította.
Az alperes a leszállított kereseti kö...

BH 1989.3.124 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1974. június 24-től dolgozik az alperes alkalmazásában termelési főmérnök munkakörben. Az alperes igazgatója megbízta a felperest, hogy S. I. igazgatóhelyettest a távolléte alatt az 1987. február 1-jétől 1987. június 30-ig terjedő időben a jelenlegi munkakörének ellátása mellett helyettesítse, a helyettesítésért járó bérezésről később fog rendelkezni.
A felperes a megjelölt időszakban saját munkakörének ellátása mellett az igazgatóhelyettes feladatait folyamatosan teljesítette, he...

BH 1989.3.129 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperes 1986. október l-jétől 1987. február 5-ig volt alkalmazottja a villanyszerelő kisiparos felperesnek. Az alperes 42 000 forint munkabér megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
A kerületi tanács munkaügyi döntőbizottsága kötelezte a felperest a követelt munkabér megfizetésére.
A felperes keresetlevelet terjesztett elő a döntőbizottság határozatának megváltoztatása iránt a munkaügyi bírósághoz, és abban arra hivatkozott, hogy a munkabért hiánytalanul megfizette, nem tartozik az al...

BH 1989.3.93 Jogszabályok és jogi tartalmak

A városi bíróság a terheltet devizagazdálkodás megsértésének bűntette, magánokirat-hamisítás vétsége és csempészet vétsége miatt halmazati büntetésül 120 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Az egy napi tételre eső összeget 80 forintban határozta meg, egyben a bűnjelként lefoglalt képmagnót elkobozta, és azt a vámhivatal rendelkezésére bocsátotta azzal, hogy a terhelt által kifizetett 6750 forint vámot részére vissza kell téríteni.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt Bécsb...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Háromgyermekes anyák kedvezménye

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Előlegszámla és végszámla is nullás – helyes-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink