11740 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

A 17 és 25 év közötti fiatalok lesznek jogosultak a munkáshitelre, szabadon felhasználható és kamatmentes lesz, a maximuma pedig 4 millió forint, feltétele a legalább heti 20 órás munkavállalás vagy vállalkozói tevékenység. Támogatják a gyermekvállalást is, a hitelfelvételt követően született első gyerek után 2 évig nem kell törleszteni, két gyermeknél újabb két éves moratórium jön és az akkor fennálló tartozás felét, harmadik gyereknél a teljes összeget elengedik – mondta Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón – írja a hvg.hu.

Cikk

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszaki értékétől – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Október 29-én, éjfél előtt pár perccel benyújtották az Országgyűlésnek az egyes adótörvények módosításáról szóló T/9724 számú törvényjavaslatot.

Cikk

Aggódik az MNB a „vásárolj most, fizess később konstrukciók” kockázatossága miatt. A jellemzően fintech cégek által nyújtott szolgáltatást gyakran veszik igénybe hitelképtelen emberek, a fogyasztók tájékoztatása pedig hiányos, olvasható a Bank360.hu oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink