11740 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Élesedett az eGN programban történt legújabb fejlesztés, mely az Államkincstár Egységes Kérelem (EK) felületére feltöltött adatok betöltését szolgálja. E fejlesztésnek köszönhetően idén is lehetőség nyílik az EK rendszerben rögzített, valamint az eGN-ben szereplő adatok szinkronizálására – hívja fel az érintettek figyelmét honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Cikk

Többrészes cikksorozatunkban részletesen ismertetjük az általános forgalmi adó levonásával kapcsolatban felmerülő legfontosabb tudnivalókat. Az első részben az adólevonási jog gyakorlásának alapvető feltételeit, a másodikban a számlára mint speciális okiratra vonatkozó előírásokat, a harmadikban az ügylettípusokat, illetve az azokhoz kapcsolódó áfaszabályokat foglaltuk össze, jelen írásban pedig tisztázzuk, ki, mi számít adóalanynak, illetve gazdasági tevékenységnek.

Cikk

Több éve húzódó uniós vitát sikerült lezárnia a magyar EU-elnökségnek az „Áfa a digitális korban” adóügyi megállapodással, amely a cégeknek egyszerűbb adminisztrációt hozhat, a tagállamoknak pedig nagyobb segítséget jelenthet a gazdaság fehérítésében – jelentette be Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácskozása után Brüsszelben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink