11740 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

A kormány gazdaságpolitikájának egyik sarkalatos pontja a lakásépítési számok megemelése. Ezt a célt ugyan már korábban is közvetetten (a CSOK-on, majd a babaváró hitelen keresztül) nagy összegű támogatásokkal szándékozott ösztönözni a kormány, a kimondott „tervszámokban” nagy változások történtek az utóbbi években. A miniszterelnök 2021-ben még évi 40 ezer lakás építését tartotta kívánatosnak (ez a szocialista kormányok idején, 2003-2005 között valósult meg utoljára). Ehhez viszonyítva a nemzetgazdasági miniszter évi 25 ezer új lakásról szóló terve már jóval visszafogottabb, írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésében.

Cikk

Cégünknél a dolgozók a büfében megvásárolt üdítők palackját sok esetben eldobják a szemétbe. Ez heti kb. 100 palackot jelent. Felmerült a kérdés, hogy ezzel a vállalat mit tud tenni. A MOHU kijönne, és elvinné, ha eléri az ezer darabot a mennyiség, az ellenértéket a cég bankszámlájára utalná. Ez így járható út-e, illetve ebben az esetben ezt hogyan kellene könyvelni? Mivel nem a tevékenységhez kapcsolódik a bevétel, tulajdonképpen a dolgozók tulajdonáról van szó – kérdezte olvasónk. Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.

Cikk

Békés vármegye erdeiben korábban 20-25 ezer őzet tartottak nyilván, az elmúlt három évben azonban a törzsállomány mintegy egyharmada eltűnt. A vadászok egyelőre nem tudják, mi áll a jelenség hátterében – mondta a Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnöke hétfőn az MTI-nek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink