hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

KSH-adatok: esett a GDP a tavaly ilyenkorihoz képest

  • MTI

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszaki értékétől – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal csökkent.

Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

A KSH közölte: a bruttó hazai termék volumenének az előző év azonos időszakához viszonyított csökkenéséhez a nemzetgazdaság csaknem egyharmadát kitevő mezőgazdaság, ipar és építőipar együttes teljesítménye hozzávetőlegesen 2 százalékponttal járult hozzá.

A visszaesést mind a piaci, mind a nem piaci szolgáltatások teljesítménye fékezte.

A bruttó hazai termék harmadik negyedévi részletes adatait december 3-án közli második becslése lapján a KSH.

Olvassa el a téma kapcsán: Brutális GDP-adat érkezett, a legrosszabb várakozásokat is messze alulmúlta a magyar gazdaság!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink