188 találat a(z) GDPR cimkére

GDPR – Sikerült a felkészülés? Cikk

Már hatályos az EU adatvédelmi rendelete, a GDPR. Tavaly megkérdeztük önöket, hol tartanak a felkészülésben. Most, hogy a rendeletet már alkalmazni kell, ugyanerre lennénk kíváncsiak. Sikerült a felkészülés, vagy még maradtak nyitott kérdések? Kérjük, töltse ki rövid kérdőívünket!

Megjelent a júniusi VálaszAdó Cikk

Sűrű lesz a nyár a vállalkozásoknak, meg kell felelniük a május végén hatályba lépett uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szabályainak, online adatot kell szolgáltatniuk a 100 ezer forint áfatartalmat elérő számlákról, át kell állítani a pénztárgépeket. A vendéglátó, illetve idegenforgalmi cégeknek pedig a szezonális munkák esetében érdemes elmélyülniük az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó szabályokban.

Adatkezeléshez korábban adott hozzájárulás: meg kell-e erősíteni? Cikk

Az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) hatályba lépése óta tömegesen érkeznek az e-mailek, melyekben az adatkezelők arra kérik az érintett ügyfeleket, hogy erősítsék meg a hírlevél küldéséhez vagy egyéb adatkezeléseikhez korábban adott hozzájárulásukat. Ilyen kötelezettség azonban a GDPR rendelkezéseiből nem következik, nézzük meg, mi lehet a gyakorlat hátterében!

Társasház, lakásszövetkezet és a GDPR Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közös képviselő (katás egyéni vállalkozó) 10 társasházat üzemeltet, illetve egy lakásszövetkezetet. Egy társasházban van kamerás megfigyelőrendszer, és egy másik társasházban alkalmazott. – Kell-e GDPR szerinti adatvédelmi szabályozást készíteni a közös képviselőnek (mint adatkezelőnek), vagy a társasházaknak/lakásszövetkezetnek, mint adatkezelőknek, különös tekintettel a kamerás megfigyelőrendszerre, illetve a munkavállalóra? – Kell-e az adatkezeléshez hozzájáruló nyilatkozat a lakóktól egyenként/tulajdonosonként/haszonélvezeti joggal rendelkezőként vagy a társasház/lakásszövetkezet jogi kötelezettség teljesítésére hivatkozva (például számviteli, adózás rendjéről szóló, társasházi, lakásszövetkezeti stb. törvény szerinti megfeleléséhez szükséges az adatkezelés) kezelheti a lakók/tagok adatait? – Kell-e adatvédelmi tisztviselőt megbízniuk a társasházaknak/lakásszövetkezetnek, mivel az adatkezelés szisztematikus, rendszeres és/vagy nagymértékű (ez utóbbi különösen kérdés), vagy a közös képviselőnek saját magára tekintettel? – Kell-e bármiféle szakképzettség/végzettség a szabályozás elkészítéséhez, rendelkezik-e erről a GDPR, vagy a hazai jogrend (mivel egyes jogértelmezések szerint a GDPR-szabályozás elkészítése jogi tanácsadásnak minősül, amit csak ügyvéd végezhet, ellenkező esetben felmerül a Btk.-ba ütköző zugírászat, de ezt cáfolni látszik a neten elérhető sok száz letölthető és testre szabható minta)? Válaszát előre is köszönöm!

GDPR: módosulna az infotörvény, a kkv-ket az első jogsértésért csak figyelmeztetnék Cikk

A kormány benyújtotta az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (infotörvény) módosításáról szóló törvényjavaslatát.

GDPR szabályzat Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tudom, hogy ebben a témában már sok cikk jelent meg (és nem csak az Önök oldalán). Igyekeztem mindent elolvasni, ami a szabályzat és tájékoztató elkészítéséhez szükséges lehet. Minták segítségével próbáltam testre szabni a dokumentációnkat. Mi egy kisvállalkozás vagyunk, ahol leginkább a munkaügyi oldalon és egy-két szerződéses partnernél merül fel az adatkezelés. Vagyon- és munkavédelmi okokból kamerás megfigyelő rendszert is üzemeltetünk. A kérdésem az, hogy a szabályzatunkban konkrétan ki kell-e térni (akár név szerint is) arra, kik hogyan kezelik az adatokat? Mennyire kell ezt részletezni? Elég csak a munkakör és hogy hány fő veszt részt a kezelésben? Le kell írni teljes pontossággal, hogy milyen feladatokat végeznek az adatokkal? Válaszát előre is köszönöm!

GDPR – taxisoknak Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az adatkezelés eddigi tudásom szerint személyes adatokra vonatkozik. Kell-e szabályzat egy egyéni vállalkozó taxisnak, akinek nincs alkalmazottja, de mondjuk egy magánszemély számlát kér, és azon vannak személyes adatok? Előre is köszönöm: Kissné

Ki számít adatkezelőnek? Kérdés

A kft.-nél dolgozó adminisztrátor, aki a dolgozók személyes adataihoz is hozzájuthat, adatkezelő vagy adatfelhasználó? Ha adatfelhasználó, akkor külön írásbeli szerződésben kell vele megállapodni?

Mától hatályos a GDPR! Így védje az adatokat munkaviszony esetén Cikk

A mai napon, május 25-én hatályba lépett Magyarországon is az európai unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR), sok vállalkozás azonban még mindig nincs tisztában az alapvető kötelezettségeivel. Cikkünkben a munkaviszonnyal összefüggő adatkezeléssel kapcsolatos legfontosabb teendőket vesszük sorra.

GDPR – autóalkatrész-kereskedő Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk tevékenysége autóalkatrész-kereskedelem, autóbontás. Ügyfeleinket milyen módon szükséges tájékoztatni, esetleges hozzájárulásukat kérni az adatvédelmi szabályok változása kapcsán? Minden vásárló esetén fennáll ez a kötelezettség? A velünk szerződéses kapcsolatban álló partnerek esetében mi a teendő? Várom szíves válaszukat! Köszönettel.

GDPR: megkegyelmezne a kormány a kkv-knak Cikk

A kormány tervei szerint csak figyelmeztethetné a hatóság a kis- és közepes vállalkozásokat, ha megsértik az Európai Unió most hatályba lépő általános adatvédelmi rendeletét (GDPR) – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

GDPR-hajrá: ami biztosan kell az adatvédelmi megfeleléshez Cikk

Két éve lépett hatályba az általános adatvédelmi rendelet (GDPR), így hosszú felkészülési időt biztosított. Ennek ellenére a vállalkozások többsége az utolsó pillanatban kezdett hozzá a felkészüléshez, melynek következménye egyértelműen az, hogy május 25-én nem fognak megfelelni a szabályozásnak. A megfeleléshez azonban hozzá kell kezdeni, nem odázhatják el a vállalkozások. Összefoglaljuk a főbb lépéseket az alábbiakban foglaljuk össze.

GDPR – ügyféltájékoztató Kérdés

Tisztelt dr. Kéri Ádám! Szükséges régi, folyamatos megrendelőimnek ügyféltájékoztatót és nyilatkozatot küldenem, amit aláírva vissza kell küldeniük? Mit tehetek, ha a tárhelyszolgáltatóm nem nyilatkozik, hogy megfelel az adatvédelmi törvénynek, a honlapja nem működik, míg működött, akkor sem volt adatvédelmi tájékoztatója? Ezt az üzenetet kaptam: Mi nem vagyunk adatkezelők, mi csak szolgáltatás keretein belül tárhelyet biztosítunk. A tárhelyen elhelyezett adatok esetében nem rendelkezünk információval, hogy azok milyen minősített adatot tárolnak. A tárhelyen tárolt adatokért és azok törléséről a szolgáltatást igénybe vevőnek kell gondoskodnia. Köszönettel.

Eva – GDPR Kérdés

Evás, nyugdíjas egyéni vállalkozó vagyok. Nincs alkalmazottam, nincs személyes adatokról nyilvántartásom. Úgy gondolom, hogy nincs általam kezelt adat. Vonatkozik rám a GDPR? Ha igen, mit kell tennem? Köszönöm.

Tévhitek a GDPR-ral kapcsolatban Cikk

Írásunkban olyan lényeges tévhiteket mutatunk be, melyek széles körben elterjedtek, és ezzel kifejezetten rontják az adatvédelmi követelmények betartásával összefüggő tisztánlátást. Ilyen tévhit az, hogy nem is áll rendelkezésre a megfeleléshez szükséges joganyag, a vállalkozás nem esik a rendelet hatálya alá, vagy hogy másra hárítható a megfelelés feladatköre.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Gépbeszerzés támogatásból

Pölöskei Pálné

adószakértő

Tárgyi eszköz aktiválás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Alapítás-átszervezés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close