344 találat a(z) GDPR cimkére

Cikk

A 2020-as Schrems II. ügy miatt a nemzetközi adattovábbítások kapcsán kialakult bizonytalanság komoly fejfájást okozott az érintett szereplők számára. Az Európai Bizottság által június 7-én közzétett Általános Adatvédelmi Kikötések megoldást nyújthatnak a személyes adatok EGT-n kívüli továbbítására, ezzel feloldva a tavaly július óta fennálló bizonytalan helyzetet. A BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda szakértői összefoglalták az új szabályzással kapcsolatos fontos tudnivalókat.

Cikk

2018. május 25. napja óta a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályokat a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) tartalmazza. A közérdekű, illetve a közérdekből nyilvános adatokhoz való hozzáférés szabályozására ugyanakkor megmaradt a 2011. évi CXII. törvény (Infotv.). A kormány több kormányrendeletben eltéréseket vezetett be a közérdekű adatok megismerhetőségével kapcsolatosan. A kormányrendeletek szabályait az Alkotmánybíróság előtt is támadták, mely beadványt az Alkotmánybíróság (AB) az alábbi indokokkal elutasította.

Cikk

Jelen ügy abból a járványügyi gyakorlatból következett, hogy a fertőzött személyek Covid-vizsgálati eredményeit a mentőszolgálattól a kormányhivatal kapta meg, az érintettek azonban a háziorvosnál érdeklődtek eredményeik után. Ennek következtében a kormányhivatal az eredményeket a háziorvosoknak megküldte. Erre az adattovábbításra azonban adott körülmények között nem a legnagyobb gondossággal került sor, mely így adatvédelmi incidenst eredményezett. Az ügy részleteit az alábbiakban mutatjuk be.

Cikk

A bajor adatvédelmi hatóság (Bayerische Landesamts für Datenschutzaufsicht) jogellenesnek minősítette az ügyfelek e-mail címeinek továbbítását a hírlevélküldésre itthon is gyakran alkalmazott, harmadik országbeli Mailchimp szolgáltatónak. Tekintettel arra, hogy a Mailchimp igénybevétele itthon sem ritka, így érdemes a döntés hátterét szemügyre venni és a tanulságokat levonni.

Cikk

Több állásfoglalást is közzétett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a koronavírussal összefüggő adatok kezelésére vonatkozóan. Az egyik alapvető megállapítás, hogy kerüljék a munkáltatók az adatkezelést, ha muszáj, akkor az legyen minimális! Például a munkavállaló fertőzöttsége a kollégáival sem közölhető.

Cikk

Nem ellenőrizheti a munkáltató a munkavállalók privát leveleket, ha ezt mégis megteszi, majd a levelek tartalma alapján jogellenesen szünteti meg a munkavállaló jogviszonyát, akkor ezért kártérítést, a személyiségi jogok megsértése miatt pedig sérelemdíjat is követelhet a munkavállaló – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

Cikk

A nem megfelelő adatkezelési tájékoztatás egyre gyakrabban adatvédelmi bírságok forrása. Az alábbiakban azt vesszük számításba, hogy a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR), illetve a hatósági gyakorlat tükrében mely területeken javasolt mindenképpen adatkezelési tájékoztatást nyújtani.

Cikk

Már lassan három év telt el a GDPR (2016/679 EU-rendelet) alkalmazásának kezdő időpontja óta. A magyar és a külföldi adatvédelmi hatóságok számos esetben ellenőrizték az egyes adatkezelők gyakorlatának megfelelőségét, illetve sokszor bírságot is kiszabtak. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a bírságolások számában kizárólag Olaszország és Románia előzi meg Magyarországot az EU-ban – hívja fel a figyelmét a Niveus Consulting Group.

Cikk

Bő egy éven belül ismét választani fog az ország. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az elmúlt időszakban számos panaszt kapott szimpatizánsi adatbázis építésével, kampányanyagok küldésével, politikai marketing tevékenységgel kapcsolatban. A hatóság emiatt úgy döntött, hogy ajánlás keretében vizsgálja meg a politikai pártok tevékenységeihez kapcsolódó adatkezeléseket, és meghatározza azok legfontosabb követelményeit. Az alábbiakban ezt a követelményrendszert mutatjuk be.

Cikk

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) honlapján elérhető döntés szerint Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2020. év januárjában iratselejtezés történt, melynek során a fellelt dokumentumok egy részét az Egri Ügyek Hírportál szerkesztőségéhez továbbították. Az alábbiakban az ügy adatvédelmi tanulságait mutatjuk be.

Cikk

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 800 000 forint adatvédelmi bírságot szabott ki egy magánnyomozó társaságra, amiért az megbízás alapján megfigyelte a megbízója szomszédjának ingatlanát, illetve az azon történt cselekményeket. A megbízó ugyanakkor figyelmeztetéssel megúszta. Az ügy tanulságait az alábbiakban mutatjuk be.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyieszköz-értékesítés meghiúsulása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kivapénztár

Szipszer Tamás

adószakértő

Bérbeadás magánszemélyként

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink