hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Választók listázásával kapcsolatos ügyet vizsgált a NAIH

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) honlapján elérhető döntés szerint Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2020. év januárjában iratselejtezés történt, melynek során a fellelt dokumentumok egy részét az Egri Ügyek Hírportál szerkesztőségéhez továbbították. Az alábbiakban az ügy adatvédelmi tanulságait mutatjuk be.

Iratselejtezés során kerültek elő a dokumentumok

A hatósági eljárás során feltárt tényállás szerint a polgármesteri hivatal egyik helyiségében végzett iratselejtezés során a 2014. évi helyi önkormányzati választásokhoz köthető különféle, személyes adatokat is tartalmazó dokumentumok – többek között név, lakcím, születési hely és születési idő adatokat tartalmazó dokumentumok, listák, feljegyzések, valamint név, lakcím, személyi azonosító és aláírás személyes adatokat tartalmazó, dr. Nyitrai Zsolt Péter ajánlóíveiről készült fénymásolatok – kerültek elő.

Olvassa el az Adózóna „A munkáltatói ellenőrzésnek is van határa”, „A szomszédot sem lehet jogalap nélkül megfigyeltetni” és „Így értékeljük az adatvédelmi incidenseket – példákkal” című írásait is!

Ezen dokumentumokról a polgármester és a jegyző fényképfelvételeket és feljegyzést készítettek. Ezt követően az önkormányzattól arról értesítették az Egri Ügyek Hírportált, hogy fontos témát találtak a hivatalban, melyek érdekesek lehetnek médiaszempontból. A találkozó alkalmával eredeti iratokat is átadtak. Az eljuttatott képek alapján 2020. január 30. napján politikai listázással kapcsolatos cikk jelent meg a hírportálon. A hatóság az önkormányzat, valamint a hírportál adatkezelési gyakorlatát vette vizsgálat alá.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja miért lehet a magánszemély is adatkezelő, az adatkezelésnek volt-e a fenti esetben jogalapja, illetve célja!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Mezőgazdasági támogatás elszámolása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Angliai munkabér adózása Magyarországon

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close