329 találat a(z) GDPR cimkére

Cikk

Az adatvédelmi incidensekhez kapcsolódó felelősségre vonatkozó fontos kérdéseket vizsgált meg az Európai Unió Bírósága (EUB) a C-340/21. számú ügyben. A felelősség megállapítása adott esetekben csillagászati mértékű adatvédelmi bírságot vagy sérelemdíjat is vonhat maga után. Cikkünkben ismertetjük a döntés széles körben érvényes tanulságait.

Cikk

A NIS2 (Network and Information Systems Directive, version 2) irányelvet valószínűleg ma még igen kevesen említik meg a cégvezetők közül, amikor információvédelemről esik szó, pedig 2024. október 18-tól már ezt az új információbiztonsági keretrendszert is működtetniük kell az érintett cégeknek – írja blogjában a Grant Thornton.

Cikk

December elején jelent meg a hír, amelyet már régóta vártak uniószerte: az Európai Parlament és a Tanács hosszú évek után megállapodott a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetről – azaz az AI Act-ről. Február 2-án az Európai Unió belga elnöksége bejelentette, hogy az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) aláírta a rendelettervezetet, és aznap elérhetővé vált annak egységes szerkezetű szövege is – derül ki a Deloitte összefoglalójából.

Cikk

Az Európai Unió Bírósága tisztázta azokat a feltételeket, amelyek mellett a nemzeti felügyeleti hatóságok közigazgatási bírságot szabhatnak ki egy vagy több adatkezelőre az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) megsértése miatt. Többek között kimondja, hogy a közigazgatási bírság kiszabásának feltétele a vétkes magatartás, vagyis az, hogy a jogsértést szándékosan vagy gondatlanságból követték el. Amennyiben továbbá a bírság címzettje egy vállalatcsoport tagja, a bírság kiszámításának a teljes csoport forgalmán kell alapulnia, olvasható az Európai Unió Bírósága honlapján.

Cikk

Munkaerő-kölcsönző cég partnere cafeteriarendszert vezet be, amit egy harmadik cég dolgoz ki a részére. A kölcsönbe adónak nincs a céggel szerződése, viszont minden, a munkavállalókra vonatkozó adatot a külső cégnek továbbít, nem a partnernek. Több olyan adatot kellene kiadni, amit a kölcsönbe adó nem tart indokoltnak. Milyen adatokat lehet átadni a partner partnerének, és milyen jogalapon, szükséges-e a harmadik féllel adatfeldolgozói szerződést kötni? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.

Cikk

A személyes adatok kezelését és védelmét szabályozó 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) rögzíti, hogy az adatvédelemre vonatkozó szabályok megsértése esetén az érintettek vagyoni és nem vagyoni kárukat is követelhetik. Konkrétumokat ugyanakkor a GDPR nem tartalmaz. Ezen rendelkezések alkalmazhatóságát vizsgálja az alábbi EUB döntés (C-300/21.), mely így különösen érdekes lehet:

Cikk

Eleget tesz-e a webshop a GDPR követelményeinek, ha vásárlójának egy egyszerű „elfelejtett jelszó" gombra kattintására válaszul minden más azonosító kérése és ellenőrzése nélkül küldi el az átmeneti jelszót, amellyel a vásárló saját fiókját eléri, és ott új jelszót tud létrehozni? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műszakpótlék

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Rugalmas munkaidő – rendkívüli munkavégzés

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Korkedvezményes nyugdíj

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink