hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Támogatja a jövő évi minimálbérről szóló megállapodást a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács

  • MTI

Támogatta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló megállapodást keddi budapesti plenáris ülésén.

Az ülésen tartott előadásában Zöld-Nagy Viktória, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára felidézte, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán elfogadott javaslat értelmében a minimálbér 2022-től havi bruttó 200 ezer, a garantált bérminimum pedig havi bruttó 260 ezer forint lesz.

Az NGTT tájékoztatása szerint a testület törvény által előírt feladata, hogy megvitassa a következő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló javaslatot. A kormány a kötelező legkisebb munkabér és garantált bérminimum összegét és hatályát a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban folytatott konzultációt követően rendeletben állapíthatja meg.

Zöld-Nagy Viktória a 2010-től 2022-ig tartó időszak adatait ismertetve jelezte, hogy 73 500 forintról nőtt a minimálbér a jövő évi 200 ezerre, évi átlagban ez közel 9 százalékos emelkedést jelent. A garantált bérminimum esetében 2010-ben 89 500 forintról indult a folyamat, a 2022-es 260 ezer forintot tekintve 9,3 százalékos évenkénti emelkedés történt.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy 2021-hez képest a minimálbér összege jövőre 19,5 százalékkal, a garantált bérminimumé pedig 18,7 százalékkal nő majd. Az emelkedés teljes üteme 2010 óta a minimálbér esetében 172 százalék, a garantált bérminimumnál 190,5 százalék.

Kiemelte azt is, hogy egyes szociális juttatások, egyebek mellett a gyed, a gyes, a különböző családtámogatási ellátások a minimálbérhez kötődnek, így ezek szintén emelkedni fognak. Hozzátette, hogy a 25 év alattiak menteséget kapnak a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól, a gyermekes családoknak pedig visszatérítik az idén befizetett szja-t.

Zöld-Nagy Viktória kitért arra, hogy az emelésekkel összhangban a szociális hozzájárulási adó 13 százalékra csökken, a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást eltörlik, az idei helyi iparűzésiadó-kedvezményt 2022-re is kiterjesztik, kisvállalati adót pedig 11-ről 10 százalékra csökkentik. Ez összesen egy 750 milliárd forintos adócsökkentési csomag – hívta fel a figyelmet.

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács az Országgyűléstől, kormánytól független konzultációs fórum, javaslattevő és tanácsadó testület. A fórumnak hat oldala van, amelyek a társadalom hat területének – a gazdaság, a munkavállalók, a civilek, a tudomány, az egyházak és a művészet – képviselőiből állnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Értékpapírszámla jutalékból

Nagy Norbert

adószakértő

Gyes mellett egyéni vállalkozó

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs