hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bértárgyalások: megoldás lehet a többlépcsős béremelés

  • MTI

A munkaadói és a munkavállalói oldal egyaránt nyitott a többlépcsős béremelésre, amelynek lehetősége a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról folyó tárgyalás szerdai fordulóján vetődött fel, a kormány a hétfői kormányülésen vizsgálná meg a felek javaslatait – mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) ülése után az egyes oldalak képviselői az MTI-nek.

A megbeszélésen a kormányzati oldalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter képviselte és jelen volt Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára is.

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke elmondta: a járványhelyzet és a gazdaság alakulásának bizonytalansága miatt merült fel a tárgyaláson a többlépcsős béremelés lehetősége. Első lépésben január 1-jétől az infláció mértékével megegyező béremelés lehetne, és akár már most előre meghatározhatnák, hogy a helyzet javulásával milyen mértékben emelkednének a bérek – tette hozzá a szövetség elnöke, aki szerint a többlépcsős megoldástól egyik fél sem zárkózott el.

Közölte, hogy Palkovics László arra kérte a munkaadói és a munkavállalói oldalt is, hogy minél előbb dolgozzák ki pontosan a javaslatukat, hogy azt a hétfői kormányülésen be tudja mutatni a kabinetnek.

Zs. Szőke Zoltán hozzátette, a munkaadói oldal két másik szereplőjével – Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke – csütörtökön délelőtt ülnek le tárgyalni, hogy kialakítsák az álláspontjukat, amelyet legkésőbb vasárnapig eljuttatnak Palkovics László miniszterhez.

Megismételte, hogy a munkáltatók továbbra is fontosnak tartják a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékpontos csökkentését. Amennyiben ezt a lépést a kormány már január 1-jével megteszi, akkor a korábbi 3 százalékos béremelési javaslatuk helyett 4 százalékos béremelést is el tudnának fogadni.

Mészáros Melinda, a Liga szakszervezetek elnöke elmondta, hogy a munkavállalói oldal már a tárgyaláson felvázolt egy több lépcsőben megvalósítható béremelést, amelyben január 1-jétől 6,5 százalékban határozták meg a béremelés első lépcsőjét. A szakszervezetek szerint a minimálbér és a garantált bérminimum további emelkedésénél olyan mutatókat kell majd figyelembe venni, mint például a GDP vagy az infláció változása.

Ezen felül felvetették a kormánynak, hogy a munkaadókat terhelő szocho helyett inkább a munkavállalók terheit enyhítse, és törölje el a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot, hiszen ez a lépés azonnali nettó jövedelememelkedést eredményez a dolgozóknak és egyúttal a bértorlódás kezelésében is segítséget jelenthetne.

Mindkét fél megerősítette egyrészt, hogy jövő héten kedden folytatódnak a bértárgyalások, másrészt, hogy az ülésen Palkovics László miniszter felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy az idén utoljára december 30-án lesz kormányülés és addigra szeretné lezárni a bértárgyalásokat, hogy ott már a megállapodás részleteit tudják kihirdetni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Teljesítésigazolás

Nagy Norbert

adószakértő

Számla kérés cég nevére

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 március
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close