Mikor számít munkaidőnek a munkavégzés helyére történő utazás?

Megosztás Tetszik

Munkaidőnek számít a munkavégzés helyére utazással töltött idő? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd adott választ.

A kérdés részletesen így hangzik: a munkavállalók a cég telephelyéről indulnak minden reggel a munkáltató által üzemeltetett kisbusszal, amelyet egy kolléga vezet. Különböző munkaterületen dolgoznak az országban (szerelés, építés). Az utazás akár napi 4 órát is igénybe vehet a távolságtól függően. (Ebben az időben az az egy kolléga dolgozik, aki a járművet vezeti.) Naponta egy kivitelezést csinálnak, így napközben nem kell helyszínt változtatni. Ebben az esetben az utazás munkaidőnek számít? Ha igen, akkor a munkavállaló az utazási időn felül csupán 4–6 órát tud dolgozni? Ha 8 órát dolgoznak a projekten, akkor az utazás túlórának számítan? Mivel nem tudom előre a pontos hazaérkezést, ezért pótlékolni szükséges? 50 vagy 100 százalék pótlékkal? Helyesen járok el, ha az utazásra alapbért számolok el, a ledolgozott 8 órára pedig minden szükséges szerződésben leírt bérelemet? Vagy a 8 órán felül túlórafizetésre vagyok kötelezett pótlékokkal együtt?

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

Az Mt. 86. § az alábbiak szerint rendelkezik:

86. § (1) Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama.

(2) Előkészítő vagy befejező tevékenység: minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni.

(3) Nem munkaidő

a) – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet, továbbá

b) a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.

A törvény szövege a tényleges munkavégzési helyre történő utazást rögzíti. Ebből levezethető, hogy a munkaszerződésben meghatározott szokásos munka(végzési) helytől eltérő teljesítési helyre történő utazás nem munkaidő. Így a kiküldetésre vonatkozó munkáltatói utasítás teljesítése során a beosztás szerinti, illetve a szokásos munkaidő alatti utazás tartama munkaidő, ám az ezen túl terjedő tartamot a jelenlegi joggyakorlat nem tekinti munkaidőnek.

Utalni kívánok az EU Bíróságának Tyco-ügyben hozott döntésére. A Tyco a legtöbb spanyol tartományban olyan biztonsági rendszerek üzembe helyezésével és karbantartásával kapcsolatos tevékenységet végez, amelyek lehetővé teszik a behatolások érzékelését, valamint a lopások megelőzését. 2011-ben a Tyco bezárta a vidéken lévő irodáit (regionális irodák), és minden munkavállalóját a madridi központi irodához rendelte. A Tyco által alkalmazott műszaki személyzet biztonsági berendezéseknek azon a földrajzi területen lévő lakóhelyeken, illetve ipari és kereskedelmi létesítményekben történő üzembe helyezésével és karbantartásával foglalkozik, ahova rendelték őket, és amely terület a tartomány egészét vagy egy részét foglalja magába, sőt néha több tartományt. E munkavállalók mindegyike szolgálati járművel rendelkezik, amellyel mindennap a lakóhelyüktől azon helyekig utaznak, ahol a biztonsági rendszerek üzembe helyezésével vagy karbantartásával kapcsolatos műveleteket el kell végezniük. Ezzel a járművel térnek vissza a nap végén a lakóhelyükre. Az EUB kimondta, hogy a 2003/88/EK irányelv (munkaidő irányelv) 2. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, az e rendelkezés értelmében vett „munkaidőnek” minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek.

Tény ugyanakkor, hogy egy ítéletből általános jellegű következtetés nem vonható le, noha a leírtak kifejtettek összhangban vannak a Kúria által folytatott gyakorlattal. Azaz a konkrét esetben azt kell megvizsgálni, hogy a munkáltató munkavégzéssel kapcsolatos utasítása az utazást nem „teszi-e” munkavégzéssé (rendelkezésre állássá), és ebből fakadóan ennek tartamát munkaidővé.

A fentieket mérlegelve megítélésem szerint a kérdés szerinti esetben az utazással töltött idő munkaidőnek minősül. Ha 8 órát dolgoznának adott napon a munkavállalók, abban az esetben például egy napi 4 órás utazással együtt ez 12 óra tartamú munkavégzést jelent. Ekkor a munkavállalók a 12 órára jár alapbéren túlmenően további 4 órára 50 százalék mértékű bérpótlékra (vagy a felek megállapodása alapján szabadidőre) jogosultak. Ha munkaidőkeretben kerülne sor a foglalkoztatásra, és adott napra eleve 12 óra tartamra osztaná be a munkáltató a munkavállalókat, abban az esetben adott napra nem kellene bérpótlékot fizetni. Ugyanakkor, ha jól értem, a napi munkamennyiséget (és az utazási időt) előre nem tudják kikalkulálni. Ha az utazási idő a munkaidő része, akkor az nem különül el a munkabérre jogosultság tekintetében: a nap végén a telephelyről történő oda-visszautazásig kijön egy munkaidő (ennyi idő telt el), és ezt kell elszámolni, illetve kifizetni a fentiek szerint.