520 találat a(z) tao cimkére

Kérdés

Tisztelt Adózóna! A Tao. tv. 24/A § alapján lehetőség van a kiegészítő sportfejlesztési támogatást támogatásként és szponzori felajánlásként is tenni. A jogszabályok alapján azt már látjuk, hogy az alap felajánlást ebben az esetben nem kell könyvelni (a 22/C-vel szemben), és a kiegészítőt sem (csak az adófolyószámlán jóváírt összeg kerül az egyéb bevétellel szemben könyvelésre). Viszont amennyiben a kiegészítőt szponzoriként adja a cég akkor miként kell eljárni? Aki kapja a kiegészítő támogatást nála ez árbevétel, jelen esetben áfás számla kerül kiállításra. A kiegészítő támogatást nettó összegben kell értelmezni. A támogató miként könyveli le a kapott számlát és hogyan tudja az áfát érvényesíteni? Válaszukat előre is köszönöm!

Cikk

A Fővárosi Ítélőtáblán 2017. március 21-én egy meglehetősen nagy port kavart és immár jogerős döntés született a tao-támogatásokkal összefüggő adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. A döntés értelmében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium kötelesek adatokat szolgáltatni 2011. július 1-jétől, vagyis a Tao. látvány-csapatsport-támogatás rendszerének indulásától kezdve 2016. június 30-áig bezárólag arra vonatkozólag, hogy mely támogatásban részesülő szervezetek, az egyes támogatási időszakokban, mely támogatóktól és pontosan mekkora összegű támogatásban részesültek.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk 2017. 01.01-jével belépett a kiva alá. Kérdésem, hogy a 2016. évi társasági adója csökkentéseként képezhet-e 2016. évre fejlesztési tartalékot? Az Adózóna válaszai közt ( Pölöskei Pálné, Szipszer Tamás) ellentétes véleményt találtam, és a NAV sem ad egyértelmű választ. Várom egyeztetett véleményüket, hogy a cég 2016. évi gazdálkodását lezárhassuk. Üdvözlettel: Krisztiánné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Átfogó ellenőrzés keretében megállapítást nyert, hogy jogtalanul vettük igénybe 2014. adóévben a tao-kedvezményt. Támogatást adtunk egy sportegyesületnek. Mindent időben bejelentettünk, átutaltunk, de véletlenül a támogatási összeg 1 százalékának a 2/3 részét 2015. január 20-án utaltuk el. A tao-kedvezményt a támogatás után igénybe vettünk. Az átfogó ellenőrzés 2016-ban volt. Kérdésem a következő: a 2016. évi tao elszámolásánál igénybe vehetjük adócsökkentő tételként a revízió által megállapított 2014. évi adóhiány, támogatás összegét? Milyen különleges adójogszabály vonatkozik erre az esetre? Csökkenthetjük a 2016. évi tao összegét a 2014. évi támogatás összegével? Válaszukat előre köszönöm. Lengyelné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk a 2016. évtől új tárgyi eszköz szoftvert vezetett be. Előtte manuálisan kartonokon vezettük az amortizációt, és egy összefoglaló táblázat segítségével számoltuk el az értékcsökkenést. Több nagy értékű ingatlanra részben fejlesztési tartalékot használtunk fel. Ezeknek az eszközöknek az adótörvény szerinti écs-jét nem a teljes bekerülési értékre számoltuk ki, hanem csak a tartalékkal csökkentett összegre. Évekig volt könyvvizsgálat nálunk, és mindig megfelelt ez a módszer. Most a gépi program bevezetésekor a gép a teljes bekerülési értékre számolta ki az adótörvény szerinti écs-t is. A tao 1. melléklet 12. pontja szerint ez helyes. Kérdésem: 2016. évtől, az új tárgyi eszköz program bevezetésére hivatkozva, változtathatok-e az elszámolás módszerén, és az eddig csak a különbözetre számolt tao szerinti écs helyett, 2016. évtől a teljes bekerülési értéket számolnám a tao szerinti écs-t is, ahogyan a gépi program számolja, minden érintett tárgyi eszköznél? Természetesem a számviteli politikámat e szerint módosítanám, azzal a megjegyzéssel, hogy ha az adott eszköz tao szerinti maradvány bekerülési értéke 0-ra csökken, utána már nem számolok tovább tao szerinti écs-t. Köszönöm megtisztelő figyelmét, várom a válaszukat.

Cikk

Súlyos likviditási gondokat okoz a magyar könyvszakmának, hogy az Alexandra csoporthoz tartozó Könyvbazár Kft. több mint 3 milliárd forinttal tartozik a kiadóknak és a nyomdáknak, így áttételesen a szerzőknek is – mondta Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cikk

Mik a technikai tennivalók, ha egy vállalkozás adóalapja vagy nyeresége alapján felmerül a minimum adó szerint történő adófizetés, és a kötelezettség nem szerepel az adóbevallásban? Melyek a jövedelem- (nyereség)minimum alkalmazása alóli mentességhez szükséges okmányok, a társasági adó mérsékléséhez előírt adatszolgáltatások? Cikkünkből megtudhatja.

Kérdés

A tao szerint adózó kft. és az szja szerint adózó egyéni vállalkozó adófizetési mértéke, illetve költségelszámolása között van-e lényegbeli különbség? Van-e olyan ráfordítás, amit a tao szerint adózó kft. elszámolhat ráfordításként/költségként, de az egyéni vállalkozó nem? Az egyéni vállalkozó a vállalkozói adóalap és a vállalkozói osztalékalap után fizetett szja-t költségként nem számolhatja el. Ha a kft. minden évben vesz fel osztalékot, az osztalék összege, illetve az az után fizetett szja ráfordítás lesz-e? Tehát jelent-e ez előnyt az egyéni vállalkozáshoz képest?

Kérdés

Ügyfelem (nonprofit kft.) előadó-művészeti tao-támogatás fogadására jogosult. Az előző évi jegybevétele 80%-áig illeti meg a részére felajánlott támogatás. Érdemes-e még a 2016. évre vonatkozóan támogatót keresnie vagy ez a lehetősége megszűnt 2016. december 31-ével? Köszönöm ha válaszolnak, üdvözlettel CsK

Cikk

Megjelent a Magyar Közlönyben a december elején beterjesztett két utolsó adócsomag. A módosítások terjedelme talán nem különösebben nagy, de az ezekben foglalt új rendelkezések jelentősek. Az újonnan kihirdetett szabályok által válik biztossá a korábban bejelentett 2017. évi társasági adó- és járulékcsökkentés, de meglepő újdonságokat is találhatunk a rendelkezések között. Ilyennek tekinthető az egyes társasági adókedvezmények feltételeinek enyhítése, a kisvállalati adó – eddig sem túlzottan magas – kulcsának mérséklése, vagy éppen a legújabb adóamnesztia-szabályok – foglalta össze hírlevelében a Mazars.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Bt. át szeretne lépni kata szerinti, valamint alanyi adómentes adózásra. A vállalkozásban nagy összegű készlet van. Mivel a jogutód nélküli megszűnés szabályait kell alkalmazni, ebben az esetben a készlet keletkeztet adó- és áfafizetési kötelezettséget (ha áfakörös marad abban az esetben)? Valamint az osztalékot kiváltó adóval együtt ehót is kell fizetnie a vállalkozónak? Köszönettel

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Könyvelünk egy egyszerű kis kft.-nek, amely általános iskolás gyermekek úszásoktatásával foglalkozik, illetve jövőre lehetősége lesz a Magyar Vízilabda Szövetségnek utánpótlás-nevelés keretében kicsiknek úszást oktatni, egyesületi szinten. Erre majd fognak pályázni is, és részt vesznek majd a tao-kedvezményekben is, de az ügyvezető kérdése most az volt, hogy ha a gyerekektől havonta tagsági díjat szed be, akkor ennek milyen adóvonzatai vannak, le kell-e számlázni. Ha igen, akkor hogyan? Kell-e áfát is fizetni ez után? Milyen jogszabályok vonatkoznak erre? Köszönöm szépen a segítséget .Krcsik Eszter

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy újonnan alapított magyarországi leányvállalat esetében az eurós könyvvezetést szeretnénk választani, a forintingadozás hatásainak elkerülése miatt, illetve a vállalat eszközei is forrásai is euróban lesznek jellemzően. Tudjuk viszont, hogy a tao-bevallást ebben az esetben is forintban kell elkészíteni, így az lenne a kérdésem, hogy a bevallás elkészítésekor a forintra történő átváltással elszenvedjük-e ugyanazt az árfolyamdifferenciát, amit pont az eurós könyvvezetéssel szeretnénk elkerülni? Tudjuk, hogy korrekciós tétel ehhez a bevallásban nem tartozik, ezért szeretnénk tudni, hogy mire és milyen hatásai lesznek az átváltásának? Köszönöm szépen előre is a választ!

Kérdés

Az előző, azonos című kérdésemre kapott választ köszönöm, most pontosítom a kérdést, hogy egyértelmű legyen, elnézést kérek. Agrártámogatás, ami vissza nem térítendő, területalapú- és állatalapú (saps-zöldítés-anyaállattartás). A 2015-ben beadott kérelmekkel kapcsolatban nem hoztak határozatot, csak részfizetést teljesített az MVH a mérlegkészítésig, így nem tudtuk, hogy utalnak-e még valamennyit egy-egy jogcímre, vagy nem. A könyvelés nem kért tőlem semmit, hogy várhatóan, ha minden stimmel, mennyi összeg folyósítására kerülhet még sor. A beszámolót beadták, viszont június-júliusban megjöttek a határozatok, és a végkifizetéseket teljesítette az MVH. Ezekkel mit kell tenni? Mehetnek a 2016. egyéb bevételre, vagy kell valamit a 2015. évvel módosítani? Köszönöm, és még egyszer elnézést a pontatlanságért.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletértékesítés

Nagy Norbert

adószakértő

Cégautóadó-fizetési kötelezettség

Nagy Norbert

adószakértő

Megbízási díj

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink