195 találat a(z) civil szervezet cimkére
A közérdekű önkéntes tevékenységről
Kérdés
Vajon a 2005. évi LXXXVIII. törvény (Köt.) hatálya alá kötelező-e minden szervezetnek bejelentkezni, aki önkénteseket foglalkoztat? Vagy csak azoknak, amelyek a "fogadó intézmény" státusát igénylik, mivel nagyobb számban és folyamatosan várnak önkénteseket? Mert hiszen önkéntes munka más motivációk alapján is létezik! Úgy gondolom, hogy a törvény hatálya alá be nem jelentkezett szervezetek saját hatáskörben foglalkoztatott önkénteseit ezért nem is célszerű "közérdekű önkéntes tevékenységet végzők"-nek nevezni, hanem egyszerűen önkéntes segítőknek vagy közreműködőknek, olyan feladatok, tevékenységek kapcsán, amelyek elvégzésében, sikerében az önkéntesek személyes motivációval bírnak, azaz közvetve vagy közvetlenül érdekeltek. (Például lakóterületük rendben tartása, lakóközösségük kulturális életének támogatása, rászorult kor -és sorstársaik szociális megsegítése, ifjúsági tábor, játszótér, sportpálya létesítése stb.) Megkülönbözteti-e ezt a kétféle önkéntest (és foglalkoztatási lehetőségét) a mostani jogi szabályozás? A nem tág értelemben vett közérdekű, hanem az egyénit is bennfoglaló szűkebb közösségi érdekből (tehát személyes motivációk alapján) önkéntes munkát végzőkre vonatkozik-e valamilyen jogi szabályozás? Kell-e valamiféle szerződést kötniük azzal a szervezettel (például önkormányzat, iskola, civil szervezet), amelynek a szervezésében az önkéntes munkát végzik? S ha igen, mi ennek a kötelező megnevezése, formája, tartalma? Válaszukat előre is köszönöm!
Közhasznú cél érdekében végzett tevékenység
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy közhasznú civil szervezet alapszabályában vállalt tevékenységének finanszírozása érdekében bevételt szed. Kérdésem az lenne, hogy mikor minősül ez a bevétel vállalkozási jellegű bevételnek? Például ha egy közhasznú alapítvány művészetoktatási intézményt tart fenn és a nyári táborába érkezőktől díjat szed és a díjat teljes egészében a közhasznú tevékenységére (tábor finanszírozására) költi, akkor ezt a bevételt miként kell minősíteni (vállalkozási tevékenység vagy egyéb tevékenység)? Továbbá kérdésem lenne, hogy a központi normatíva lehívásának feltétele, hogy a tanulók térítési díjat fizessenek. Ez a térítési díj is a közhasznú tevékenység finanszírozására szolgál. Kérdés ez a bevétel vállakozási jellegű vagy egyéb bevétel? Ezen bevételek szedésével semmiképpen nem kívánunk nyereséget elérni. Köszönöm válaszát!
Civil szervezetek figyelem! Ilyenkor nem érvényesíthetők a kedvezmények
Cikk
Mikor kell az alapítványnak, a közalapítványnak, az egyesületnek, a köztestületnek, vagyis a civil szervezetnek elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységű szervezetként adóznia? A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közös kommentárt közölt a jogszabályok értelmezéséről.
Vigyázzon, kinek adja az 1 százalékot! Itt a lista a kizárt szervezetekről
Cikk
Közzétette honlapján a NAV azoknak a civil szervezeteknek a névsorát, amelyeket az adóhatóság kizárt abból a lehetőségből, hogy a magánszemélyek részükre felajánlhassák személyi jövedelemadójuk 1 százalékát. A listán 1444 szervezet neve szerepel.
Civil szervezetek figyelem! Fontos határidő közeleg!
Cikk
A civil szervezeteknek minden év május 31-éig kell megküldeniük az előző évről szóló, a jogosult szerv által jóváhagyott beszámolójukat az Országos Bírósági Hivatalnak. Az OBH az eredeti dokumentumot vagy annak hitelesített másolatát letétbe helyezi és honlapján (a birosag.hu oldalon) a „Civil szervezetek és alapítványok névjegyzéke” megjelölés alatt közzéteszi – közölte az OBH.
Civil szervezetek! Ezt kell tenni, ha nem akarják elbukni az 1 százalékokat
Cikk
Hamarosan lejár a határidő, ameddig a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékával kedvezményezetteknek közleményt kell benyújtaniuk a NAV részére. Az adóhatóság tájékoztatóban foglalta össze, hogy kikre vonatkozik ez a kötelezettség.
Adománygyűjtők, figyelem! Így kell elszámolni az ingyenes juttatásokkal
Cikk
Hogyan kell elszámolni, nyilvántartani egy egyesület részére nyújtott adományt, és mikor minősül a támogatás valójában adománynak? Milyen adókötelezettségek merülhetnek fel a rászorulóknak juttatott javak átadásakor? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia adó- és könyvviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
Pénzbeli juttatás egyesülettől
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Munkáltatóm civil szervezet, egyesületként működik. Alapszabálya szerint legfőbb döntéshozó testülete a közgyűlés, amelynek lehetősége van az egyesület alapfeladatának ellátását valamilyen formában segítő személyeket "dísztagság"-gal jutalmazni. Ezt a kitüntetést szeretnénk ebben az évben nagyobb összegű kifizetéssel is összekötni, illetve a korábbi években megválasztott dísztagokat is ilyen formában jutalmazni. Kérem, szíveskedjen tájékoztatni, hogy ez milyen módon lehetséges, illetve ez után milyen járulékokat és terheket kell levonni és megfizetni. Előre is köszönöm válaszukat.
Civil szervezet bevétele
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Kérdésem civil szervezett bevételével kapcsolatos. Magyarországi civil szervezet külföldi partnerétől (euró) támogatást kap, külföldi tartózkodása költségeit visszatérítik. Kérdésem, milyen jogcímen kell bevételezni, és van-e utána valamilyen fizetési kötelezettség? Köszönettel: Sztanó Zsuzsanna
Civil szervezetek regisztrációja
Kérdés
Kérem, tájékoztassanak arról, hogy azoknak a civil szervezeteknek, amelyek igényt tartanak a magánszemélyek személyi jövedelemadójának 1százalékos felajánlására, hol, mikor, és miként kell regisztrálniuk. Válaszukat köszönöm.
Így kaphatnak a szegények valóban ingyen segítséget
Cikk
Milyen adókat, illetve járulékokat kell fizetni, ha egy alapítvány céljának megfelelően nagyobb összeggel (minimálbér 50 százalékát meghaladó), illetve ingó, vagy ingatlan végleges átadásával támogatna egy adományozottat? – kérdezte olvasónk. A kérdésre Sinka Júlia szakértőnk válaszolt.
Civil szervezet által adható támogatás
Kérdés
Kérdésem az lenne, hogy ha egy alapítvány (közhasznú vagy sem) céljának megfelelően támogatna egy nagyobb összeggel (minimálbér 50 százalékát meghaladó), illetve akár ingó, vagy ingatlan végleges átadásával, akkor az alapítványt, illetve az adományozottat milyen adók, illetve járulékok terhelik? Válaszát előre is köszönöm!
Civil szervezetek figyelem! Ezt kell tenni az 1 százalékokért
Cikk
A jövőben csak azoknak a civil szervezeteknek lehet felajánlani a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékát, amelyek előzetesen regisztráltak az erre szolgáló nyilvántartásba.
Civil szervezet - adómentes juttatás
Kérdés
Kedves Adószakértő! Szakszervezet saját tagjai részére nyújthat-e pénzbeli, illetve természetbeni juttatást adómentesen? Amennyiben igen, milyen mértékben és formában? Köszönöm válaszát! Szakács László
Adómentes juttatás
Kérdés
Civil szervezet tagjai részére nyújtható-e adómentes juttatás? Ha igen, milyen mértékben és formában? Köszönettel.