adozona.hu
Alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az OTP más piaci szereplőkkel együtt a kamatstop rendelet miatt
//adozona.hu/altalanos/Alkotmanyjogi_panasz_OTP_bank_kamatstop_DNXMHN
Alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az OTP más piaci szereplőkkel együtt a kamatstop rendelet miatt
Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé a kamatstop rendelet miatt pénteken – tette közzé a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, közölte az MTI.
A tájékoztatásban felidézték, hogy az OTP más piaci szereplőkkel együtt korábban három alkotmányjogi panaszbeadványban kifogásolta a kamatstop intézkedést, ezekben még nem hozott érdemi döntést az Alkotmánybíróság.
Az OTP közölte: álláspontja szerint a törvényi rendelkezés alkotmányossági megalapozottság nélkül utólag, szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba, és nem felel meg az alaptörvény szerinti jogbiztonsági követelményeknek. A kérelmezők ezért azt kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy a testület állapítsa meg a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló 2026. évi XIV. törvény 1. paragrafusának alkotmányellenességét – olvasható az MTI közleményében.
Hozzászólások (0)