222 találat a(z) GDP cimkére

Cikk

Az előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. évi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye, írja gyorsjelentésében a KSH.

Cikk

Magyarország az uniós tagállamok átlagához képest hamarabb lehet túl a koronavírus-járvány okozta válságon a kormány által meghozott gazdaságvédelmi, illetve az újraindítást ösztönző intézkedések eredményeképpen – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) mai online tanácskozását követően.

Cikk

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2020 IV. negyedévében 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél 1,4 százalékkal nagyobb, az előző év azonos negyedévinél 4,1 százalékkal kisebb lett. 2020-ban a GDP volumene 5,0 százalékkal elmaradt az előző évitől, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Elérheti akár a 6 százalékot idén a gazdasági növekedés, jövőre pedig már a 6-7 százalékos dinamika sem zárható ki, ezzel a teljesítménnyel pedig Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat, újra a régió éllovasa lehet – jelentette ki Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című mai műsorában.

Cikk

Az előzetes adatok szerint 1219 milliárd forint, a GDP 5,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. I. féléves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1378 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye.

Cikk

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg a továbbiakban sem kerül napirendre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamatának csökkentése, mivel a jegybankot a gazdasági visszaesés ellenére érezhetően aggasztja a forintgyengülés és a magas infláció.

Cikk

Az első becslésnél és a piaci várakozásoknál kevésbé, de így is a valaha regisztrált legnagyobb mértékben csökkent a második negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) csütörtöki jelentése alapján.

Cikk

Meredek ütemben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben, miután a koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések márciusban gyakorlatilag leállították az egész országot.

Cikk

A GKI Gazdaságkutató csütörtökön kiadott legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista – 3 százalékos GDP-csökkenést jósló – forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista – 7 százalékos visszaesését valószínűsítő – forgatókönyvének borúlátásán. Az év egészét tekintve 6 százalékos visszaeséssel számol, a második negyedévben 15, a második félévben pedig 5 százalék körüli GDP-csökkenést feltételezve. A tavalyi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság – tették hozzá.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ki adhat nyugtát és ki nem?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Telephely-bejelentés: cégbírósági vagy NAV-os

dr. Kávássy Emese

munkajogi és vállalati jogi ügyvéd

Telephelyre utazás saját gépkocsival

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink