adozona.hu
Megszavazta az Országgyűlés a fuvarozók literenként 25 forintos többlet jövedékiadó-visszatérítését
//adozona.hu/jovedeki_ado_vam_deviza_termekdij/Megszavazta_az_Orszaggyules_a_fuvarozok_lit_MNXH2B
Megszavazta az Országgyűlés a fuvarozók literenként 25 forintos többlet jövedékiadó-visszatérítését
Elfogadta a parlament mai ülésén azt a törvénymódosítást, amelynek alapján a kereskedelmi gázolaj esetén év végéig a jövedékiadó-törvény 113. paragrafus (5) bekezdésében meghatározott összegnél literenként 25 forinttal magasabb összegű jövedéki adót lehet visszaigényelni a törvény hatálybalépésének napjától december 31-éig kiállított bizonylatok után. A kedvezmény a 7,5 tonna feletti tehergépjárművekre és az autóbuszokra vonatkozik. A képviselők közül 124-en szavaztak igennel, 30-an nemmel, és egy tartózkodás volt.
Kármán András pénzügyminiszter a parlamenti vitában elhangzott ellenzéki kifogásokra reagálva közölte, a törvényjavaslat benyújtása előtt a kormány három minisztere egyeztetett a nagyobb fuvarozószervezetekkel, és egyszer sem hangzott el az a kérés, hogy legyen védett ár. Végig arról beszéltek a fuvarozók, hogy 20 forint jövedékiadó-visszatérítést kérnek. Azért lett literenként 25 forint a visszatérítés, mert figyelembe vették azt, hogy a könnyítést nem tudják október 1-jétől bevezetni, és a kormány nem akart kevesebb támogatást adni.
A miniszter beszélt arról is, hogy milyen piaci problémákat okozott 2022-ben a védett üzemanyagár megszüntetése. Az üzemanyag-biztonság összeomlott, és 46 százalékkal emelkedett az ár. Megjegyezte, ma literenként 709 forint a dízel ára, 2022 karácsonyán literenként 723 forint volt az ára, ami reáláron számolva ma bőven 1000 forint felett lenne.
Hozzátette, a Fidesz-KDNP kormányzása mutatta meg, mennyire felelőtlen lenne ehhez az eszközhöz visszanyúlni.
A kormány számításai szerint a lépés összességében megközelítőleg 6 milliárd forintos könnyítést jelent az érintetteknek. A jövedéki adóról szóló törvény (Jöt.) 150. paragrafus (46) bekezdésének módosítása szerint a fuvarozók a hazai tankolásokról szóló számlák alapján, a NAV felületén keresztül igényelhetik majd vissza a plusz összeget. Az adóhatóság a törvény kihirdetését követő 5 munkanapon belül közzéteszi a Magyar Közlönyben és az internetes honlapján az adó-visszaigénylés mértékét.
A Jöt. 3. paragrafus (2) bekezdésének 21. pontja rögzíti, hogy mely járműveket érinti a többlet adó-visszatérítés. Ezen passzus szerint a kereskedelmi gázolaj olyan gázolaj, amelyet
a) ellenszolgáltatás fejében vagy saját költségre kizárólag közúti árufuvarozásra szolgáló, legalább 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjárművel vagy nyerges járműszerelvénnyel (nyerges vontatóval) végzett közúti árufuvarozáshoz, vagy
b) akár menetrendszerű, akár nem menetrendszerű forgalomban, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott M2 vagy M3 kategóriába tartozó gépjárművel végzett személyszállításhoz
használnak fel.
Hozzászólások (0)