hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: borúlátó az OECD, csökkentette növekedési előrejelzését

  • adozona.hu

A gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesésre kell számítani a világgazdaság teljesítményében a koronavírus-járvány kitörése miatt – írja a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma kiadott köztes világgazdasági helyzetjelentésében.

Az OECD szerint a világgazdasági növekedés a tavalyi 2,9 százalék után idén legfeljebb 2,4 százalékos lehet, a legalacsonyabb 2009 óta. Az OECD ezzel 0,5 százalékponttal rontotta a tavaly novemberben kiadott világgazdasági prognózisában jelzett 2,9 százalékos globális GDP-növekedést. Abban az esetben viszont, ha a vírusfertőzés elharapódzik Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában, a növekedési ütem akár 1,5 százalékra is csökkenhet.

Azzal a feltételezéssel élve pedig, hogy a koronavírus-járvány az első negyedévben Kínában túljut a csúcson, a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra javította az OECD.

Kínában a GDP-növekedés idén 5 százalék alá csökkenhet, mielőtt jövőre ismét 6 százalék fölé emelkedne. A kínai GDP-növekedés a tavalyi 6,1 százalék után az idén 4,9 százalék lesz, ami 0,8 százalékpontos rontás a novemberi előrejelzéshez képest, jövőre pedig 6,4 százalék, ami viszont 0,9 százalékpontos javítás.

A G20-ak gazdasági növekedése a 2019-es 3,1 százalék után az idén a novemberi prognózis 0,5 százalékpontos rontásával 2,7 százalék lesz, jövőre pedig 0,2 százalékpontos felfelé javítással 3,5 százalék.

Németország idén 0,3 százalékos GDP-növekedést érhet el, ami a novemberi prognózis 0,1 százalékpontos rontása. A jövő évi növekedés pedig 0,9 százalék lehet, a novemberi előrejelzéssel megegyező. Tavaly 0,6 százalékkal nőtt a német gazdaság.

Az euróövezet az idén 0,8 százalék, jövőre 1,2 százalék GDP-növekedést ér el az OECD szerint. Az idei növekedési előrejelzést 0,3 százalékponttal rontotta az OECD, a jövő évin nem változtatott. Tavaly 1,2 százalék volt az euróövezeti növekedés.

Az OECD azonnali és hathatós intézkedések meghozatalára szólítja fel a kormányokat gazdasági elemzésében a vírusjárvány gazdaságfékező hatásának kivédésére.

Az OECD elemzésében rámutat, hogy a vírus megjelenése előtt már észlelhetőek voltak a csökkenést követően a feldolgozóipari termelés stabilizálódásának jelei, bár a gazdasági aktivitás továbbra is gyengének volt mondható. A pénzügyi kondíciók is javultak az életbe léptetett monetáris intézkedéseknek köszönhetően. A vírusfertőzés kitörése viszont jelentős mértékben rontotta a rövid távú növekedési kilátásokat. A globális gazdasági növekedés üteme ezért az idén lassulni fog és 2021-ben kezdi majd meg fokozatosan visszanyerni lendületét.

Az OECD a vírusfertőzés terjedésének megfékezését szolgáló járványügyi intézkedések mellett célzott pénzügyi és monetáris intézkedéseket javasol a gazdasági károk kivédésére és kompenzálására. Növelni kell az egészségügyi intézmények pénzügyi támogatását, valamint ellentételezni kell a legsérülékenyebb társadalmi rétegek terheit.

Pótlólagos likviditást kell juttatni a pénzügyi rendszerbe annak érdekében, hogy a bankok a likviditási gondokkal szembesülő vállalatok, különösen a kis- és középvállalatok segítségére siethessenek. A bankok finanszírozási képességét a kötelező tartalékráta csökkentésével is lehet javítani. Adókedvezményeket, adófizetési haladékokat lehet nyújtani az érintett vállalatoknak, valamint csökkenteni lehet energiafelhasználási költségeiket.    

https://www.oecd-ilibrary.org/economics/oecd-economic-outlook/volume-2019/issue-2_7969896b-en

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink