222 találat a(z) GDP cimkére

Cikk

Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után az Eurostat friss adatközlésével megerősítést nyert: Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6%-a volt, míg Romániában ez az arány 76,7%. Vagyis hivatalossá vált, hogy Románia a legismertebb fejlettségi mutató esetében megelőzte hazánkat – írja a portfolio.hu.

Cikk

A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a kormány az új bankadó kivetése és befizetése helyett a hitelezés újraindítását várja el bankszektortól – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Bankszövetség képviselőivel, köztük Jelasity Radován elnökkel folytatott hétfői tárgyaláson.

Cikk

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 II. negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött. 2023 I. félévében a gazdaság teljesítménye a nyers, valamint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – írja honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Júniusban az ipari termelés volumene 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás májushoz mérten 0,9 százalékkal mérséklődött – közölte ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A második negyedévben a vártnál kissé nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az euróövezetben mind negyedéves, mind éves összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.

Cikk

Kismértékben, 0,1 százalékkal csökkenhet a német gazdaság idei teljesítménye az energiaársokk és a szigorodó pénzügyi feltételek miatt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) prognózisa szerint. Jövőre és 2025-ben a német hazai össztermék (GDP) már mérsékelten nőhet, ahogy lassan megszűnnek a monetáris szigorítás késleltetett hatásai, illetve a gazdaság alkalmazkodik a magas energiaárakhoz.

Cikk

A kormány elkötelezett amellett, hogy az idei év végére egyszámjegyűre csökkentse az inflációt, ami 2024-ben pedig 6 százalék lehet, ezzel együtt megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, garantálja a teljes egészében visszaépített és megemelt 13. havi nyugdíj folyósítását, valamint biztosítja a közszférában dolgozók anyagi megbecsülését – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a 2024. évi költségvetési törvényjavaslat ma kezdődött parlamenti vitájában előadott expozéjában.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ki adhat nyugtát és ki nem?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Telephely-bejelentés: cégbírósági vagy NAV-os

dr. Kávássy Emese

munkajogi és vállalati jogi ügyvéd

Telephelyre utazás saját gépkocsival

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink