212 találat a(z) GDP cimkére

Cikk

Magyarország bruttó hazai terméke 2021 I. negyedévében a nyers adatok szerint 2,3, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 1,9 százalékkal nőtt, tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedéves gyorstájékoztatójában.

Cikk

Az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve – a nyers adat szerint – 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben – közölte ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A Költségvetési Tanács (KT) azt szeretné, ha a kormányzat – amennyiben mód nyílik rá – csökkentené az idei költségvetési hiányt a legutóbb elfogadott módosításhoz képest, egyben javasolja a kormánynak, hogy hasonló módon a 2022-es költségvetési törvénytervezetben megjelölt 5,9 százalékos hiányt is mérsékelje majd, közelítve azt a 3 százalékhoz.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai újra ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamatláb 0,60 százalékon, az egynapos és egyhetes jegybanki fedezett hitel kamatlábának 1,85 százalékon és az egynapos jegybanki betét kamatlábának mínusz 0,05 százalékon tartása mellett – derül ki a március 23-ai ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán tett közzé az MNB a honlapján.

Cikk

Az előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. évi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye, írja gyorsjelentésében a KSH.

Cikk

Magyarország az uniós tagállamok átlagához képest hamarabb lehet túl a koronavírus-járvány okozta válságon a kormány által meghozott gazdaságvédelmi, illetve az újraindítást ösztönző intézkedések eredményeképpen – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) mai online tanácskozását követően.

Cikk

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2020 IV. negyedévében 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél 1,4 százalékkal nagyobb, az előző év azonos negyedévinél 4,1 százalékkal kisebb lett. 2020-ban a GDP volumene 5,0 százalékkal elmaradt az előző évitől, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Elérheti akár a 6 százalékot idén a gazdasági növekedés, jövőre pedig már a 6-7 százalékos dinamika sem zárható ki, ezzel a teljesítménnyel pedig Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat, újra a régió éllovasa lehet – jelentette ki Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című mai műsorában.

Cikk

Az előzetes adatok szerint 1219 milliárd forint, a GDP 5,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. I. féléves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1378 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal lett kedvezőtlenebb. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégnek adott kölcsön kamata

dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva eredménykimutatásban

dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Egyenlő bánásmód

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink