adozona.hu
Nehezen követhető az MI alkalmazásának jogi szabályozása
//adozona.hu/altalanos/Nehezen_kovetheto_az_MI_alkalmazasanak_jogi_3XXW81
Nehezen követhető az MI alkalmazásának jogi szabályozása
Tavaly lépett hatályba és idén vált részben alkalmazhatóvá az Európai Unió (EU) mesterséges intelligenciáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1689 rendelete (AI Act). A szabályozás – az EU-normákhoz hasonlóan – jelentős felkészülési időt biztosít a jogalanyoknak, ám erre szükségük is van, ugyanis kifejezetten komplex és tekervényes a szabályozás, mely teljes terjedelmében (végrehajtási aktusok sokasága) még nem is jelent meg. Ezen túlmenően az EU azt is bejelentette, hogy felülvizsgálja a komplexitás szükségességét, a szabályok egyszerűsítését, így az sem ismert biztosan, hogy mely szabályoknak kell lassan megfelelni.
A versenyképességet növelné a kockázatokra tekintettel
A jogalkotó munka az EU-ban mintegy 5 éve kezdődött el. Az uniós vezetők 2020 októberében megbeszélést folytattak a digitális átállásról. Az Európai Tanács a következtetéseiben felkérte a Bizottságot, hogy dolgozza ki a mesterséges intelligencia (MI) felhasználásának körülményeit szabályozó jogszabályt. A tervezet 2021 áprilisában jelent meg, az elfogadására azonban csak 2023. december 9-én került sor. A norma 2024. augusztus 1. napjával lépett hatályba, és az egyes rendelkezések csúsztatott időpontokban válnak alkalmazhatóvá.
Az AI Act célja biztosítani, hogy az MI-rendszerek fejlesztése és használata felelősségteljes legyen. Az előírások kötelezettségeket állapítanak meg az MI-technológiák szolgáltatói és fejlesztői számára, és szabályozzák az MI-rendszerek engedélyezését az EU egységes piacán. A szabályozás célja, hogy előmozdítsa a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokat és innovációt az EU-n belül, és elősegítse az MI-alkalmazások egységes piacának létrejöttét. Mindezt úgy teszi, hogy kiemelt szempontként kezeli az alapvető jogok védelmét, valamint a biztonságra vonatkozó követelményeket is. A szabályozás – hasonlóan az általános adatvédelmi rendelethez (GDPR) – jelentős bírság kiszabását teszi lehetővé.
A mesterséges intelligenciáról szóló korábbi cikkeinket itt olvashatja el. |
A szankciók megállapítása
– vagy a vállalkozás előző évi globális árbevételének bizonyos százaléka alapján történik,
– vagy pedig egy meghatározott összeget kell megfizetni,
attól függően, hogy melyik a magasabb.
A kkv-k és az induló innovatív vállalkozások számára arányosan történik a pénzbírságok kiszabása.
OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből tájékozódhat a kockázatalapú megközelítés négy szintjéről, a fokozatos hatálybalépés időpontjairól, a GDPR felöli megközelítésről.
Hozzászólások (0)