hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Figyelem! Június 2-áig ezeket a bevallásokat várja a NAV – akár egymilliós bírsággal is járhat a mulasztás

  • MTI

Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerláncfelügyeletidíj-bevallást, melynek a június 2-ai határidejére felhívja az érintettek figyelmét. A cél az, hogy az adózók elkerüljék a súlyosabb szankciókat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel pénteken.

Közölték: az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző adózóknak 2012 óta élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük. Azok az adózók, akik ilyen tevékenységet végeznek, és van érvényes FELIR-számuk, idén június 2-áig be kell nyújtaniuk az ELMDIJ-bevallást.

Ez az első év, amikor a bevallást is a NAV-hoz kell benyújtani. Az ELMDIJ-bevallást elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet megtenni. Akinek segítségre van szüksége, annak érdemes felkeresnie a NAV honlapját, ahol elérhető a bevallás benyújtását támogató technikai segédlet. A hivatal szakemberei telefonon a NAV Infóvonalán, a 1819-en (külföldről +36 (1) 461-1819), illetve személyesen az ügyfélszolgálatokon is segítenek – olvasható a közleményben.

Megjelent a „NAV-ellenőrzések 2025” című webinárium videófelvétele

Emlékeztetnek: június 2-áig nemcsak az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell bevallani, hanem a társasági adót, a kisvállalati adót, valamint a helyi iparűzési adót is. Érdemes határidőben teljesíteni a bevallási kötelezettséget, mert akár egymillió forintos mulasztási bírsággal is számolhat az a cég, amelyik késve nyújtja be a bevallását – olvasható az MTI közleményében.

Lecsapott a NAV a Budapesti Nagybani Piacra: legalább 70 embert elvittek

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkabér-letiltás 33 vagy 50%?

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Garantált bér, minimálbér

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Munkába járás költségtérítése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink