hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit: nyílt levél a gazdáktól, kell a briteknek az uniós munkaerő!

  • MTI

Közös nyílt levélben szólította fel a brit kormányt ma száznál is több brit mezőgazdasági szövetség annak biztosítására, hogy az ágazat a brit EU-tagság megszűnése után is akadálytalanul alkalmazhasson EU-állampolgárokat.

A brit mezőgazdasági termelők országos uniója (NFU) által szervezett és közzétett felhívás szerint életfontosságú, hogy a szektor a Brexit után is hozzáférjen az állandó és a szezonális EU-munkaerőhöz. A levél szerint ugyanis a nagy-britanniai munkanélküliség országos átlagban is mélységi rekordokon jár, és a brit élelmiszerágazat beszállítói láncolatának jelentős része éppen olyan térségekben működik, amelyekben különösen alacsony a munkanélküliségi ráta.

A kormányhoz intézett nyílt levél szerint ebben a helyzetben a mezőgazdasági ágazat számos üzleti vállalkozása már most is nehezen talál hazai munkaerőt.

A felhíváshoz csatlakozó agrárszervezetek hangsúlyozzák, hogy a munkafolyamatok automatizálása még hosszabb távon sem lesz képes minden mezőgazdasági feladat ellátására, ráadásul az ilyen jellegű beruházások végrehajtása a magas költségek miatt sok mezőgazdasági vállalkozás számára nehézséget jelent.

A közös levél felhívja a figyelmet arra is, hogy a brit élelmiszer- és italgyártó ágazat rendkívül kiterjedt beszállítói hálózata 3,8 millió embernek ad munkát - ez a nemzetgazdasági szintű alkalmazotti állománynak több mint a 10 százaléka -, éves termelési értéke 112 milliárd font (csaknem 41 ezer milliárd forint), és a brit élelmiszer-, takarmány- és italexport 60 százaléka az Európai Unió piacaira irányul.

Mindezek alapján az ágazat "sürgősséggel felszólítja" a brit kormányt arra, hogy az uniós munkaerő további alkalmazhatóságának biztosítása mellett tegye lehetővé az "akadálytalan, súrlódásmentes" kereskedelem folytatódását is az EU-piacokkal a brit EU-tagság megszűnése után.

A brit agrárszektor nem először tesz közzé hasonló felhívást. A brit mezőgazdasági termelők uniójának tavalyi éves kongresszusán a szervezet akkori elnöke, Meurig Raymond elmondta: a brit agrárszektornak jelenleg évi 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, "a földeken fog elrothadni a termés".

Az utóbbi időben több más brit szakmai szervezet is a külföldi EU-munkaerő szükségességére hívta fel a brit kormány figyelmét a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatban.

A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) legutóbbi felhívásában közölte: a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.

A hét legnagyobb brit építőipari szakmai szervezet nemrégiben közzétett közös felhívásában hangsúlyozta, hogy a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig az Európai Unióba 2004-ben felvett közép- és kelet-európai országokból érkezett.

A közös nyílt levél szerint azonban ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőiparban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink