1823 találat a(z) szocho cimkére

Cikk

Több érdekes kérdést is felvet, hogy nem az év első napjától, hanem csak február 1-jétől emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, még azután is, hogy a Pénzügyminisztérium nemrégiben sajtóközleményben többé-kevésbé eloszlatta azt a bizonytalanságot, ami a minimálbérhez kapcsolódó jogosultságok felülvizsgálatáról szóló 21/2021. kormányrendelet értelmezhetőségével függött össze.

Cikk

Annak ellenére, hogy a minimálbér összege csak február 1-jétől emelkedett, négy százalékkal, a minimálbér összegéhez igazodó adókedvezmények már januártól a megemelt minimálbér alapján számítandók, így például a bizonyos betegség miatt járó személyi kedvezmény összege már januártól magasabb lett. Könnyítés ugyanakkor az egyéni vállalkozóknak az év közbeni minimálbéremelés, mivel az adókötelezettségük megállapítása során az alacsonyabb, az év első napján érvényes összeggel kell egész évben számolniuk – hívja fel a figyelmet közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja-kedvezmények

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Visszavásárolt üzletrész adózása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink