435 találat a(z) munka cimkére

Cikk

A diákok, tanulók életében a szünidei munkavállalás inkább csak egy jó kis szünidei kaland, zsebpénz-kiegészítés, általában nem tulajdonítanak jelentőséget a foglalkoztatással összefüggő kötelezettségeknek. Ugyanakkor a fiatalok számára munkavállalás elősegítheti a munkaügyi és adózási ismeretek bővülését is, ezért foglalkoztatóiknak, szüleiknek fokozottabban kell ügyelniük a kifizetéseket igazoló bizonylatok szabályos kiadására, megőrzésére, az adózásra vonatkozó tájékoztatásra. Cikksorozatunk emlékeztet a legfontosabb tudnivalókra.

Cikk

Egy hét leforgása alatt egymásnak gyökeresen ellentmondó ítéletet hozott a magyar Alkotmánybíróság és a strasbourgi Nemzetközi Bíróság. A 2011-ben megsemmisített szabály alkalmazhatóságáról szóló döntés, azaz, hogy lehet-e indokolás nélkül felmenteni a kormánytisztviselőket, további aggályokat vet fel a jelenleg is folyamatban lévő munkaügyi jogviták elbírálásakor.

Cikk

A július elsején hatályba lépett új Munka törvénykönyv (Mt) egyes rendelkezései visszamenőleges hatályúak, két új alapelvet a július 1-jét megelőzően keletkezett igényeknél is alkalmazni kell. Több, jelentős változás is érinti a munkaszerződések létrehozását és tartalmát. összefoglaltuk.

Kérdés

Társaságunknál nem módosították az új Mt-nek megfelelő kollektív szerződést 2012.07.01-ig. A műszakpótlékok elszámolásakor a régi 20 illetve 40%-os KSZ-ben rögzítettek szerint illetve az új Mt.-nak módosításainak megfelelő kell elszámolni a 30%-os pótlékot? Köszönöm válaszukat: Pappné Kocsis Erika

Cikk

A július 1-jén hatályba lépő új Munka törvénykönyve szisztematikusan törekszik a munkavállalókat megillető járandóságok csökkentésére. Ez nem csak a munka díjazására, hanem a munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén kifizetendő juttatások mértékére is igaz. Nézzük a részleteket.

Cikk

Több munkáltató iskolaszövetkezet útján alkalmaz nyári munkára diákokat. A 2012. július 1-jétől hatályos új munka törvénykönyve külön fejezetben szól az iskolaszövetkezet és tagja közötti munkaviszonyról. Mielőtt 2012. július 1-jétől hatályos, iskolaszövetkezet keretében történő foglalkoztatást megismernénk, röviden ismertetjük a 18 év alatti diákok munkavállalásainak szabályait.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Kapcsolt társaságok közötti kamat elengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Értékpapír-nyilvántartás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink