hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkaszerződés: legfontosabb változások július 1-től

  • Adózóna

A változó munkahelyre való munkaszerződésbeli utalás július 1-jétől jogszabályba ütköző, így érvénytelen, de kiküszöbölhető. Hogyan?

Az új Mt. már nem tartalmazza az úgynevezett változó munkahely előírásának lehetőségét (azaz azt, hogy több telephely közül a munkavállalónak
mindig ott kell eleget tennie munkavégzési kötelezettségének, ahová a munkáltató utasítja). Ez kiküszöbölhető úgy, ha a felek közös megegyezéssel
módosítják a munkaszerződést. Ha erre nem kerül sor, a törvény szerint 2012. július 1-jétől azt a helyet kell munkahelynek tekinteni, ahol a munkavállaló a munkáját szokás szerint végzi.

Ezt a rendelkezést akkor kell alkalmazni, ha az Mt. hatálybalépését megelőzően kötött munkaszerződésben csupán a változó munkahelyre való utalás szerepel, konkrét munkahely megjelölése nélkül. Ebből az is következik, hogy ha a munkaszerződésben valamely munkáltatói
telephely feltüntetésére került sor, akkor az új Mt. hatálybalépésétől – külön szerződésmódosítás hiányában is – a munkaszerződésben megjelölt
telephely(ek)et kell munkavégzési helynek tekinteni.

Munkajog 2012/II. különszám – júliusi változások, jogszabálymagyarázatok

Megjelent  Munkajog 2012/II. különszám, ami választ ad számos problémás kérdésre.  


A tartalomból:

    hatályos munka törvény könyve,
    átmeneti rendelkezések,
    munkáltatói teendők júliustól,
    szabadságszabályok változása 2013-tól,
    szigorítás közmunkáltatóknál,
    munkaügyi ellenőrzés - bírságok,
    vasárnapi munkavégzés,
    szakértői magyarázatok,
    szerződésminták.

Rendelje most meg a Munkajog 2012 /II. különszámot a fenti tartalommal és ezért az árért megkapja a Munkajog 2012/I. különszámot!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Társasház egyszeres

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Tárgyi eszköz – bruttó érték meghatározása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Csehországi adókötelezettségek

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close