518 találat a(z) cafeteria cimkére

Cikk

A cafeteriára vonatkozó adószabályok 2019. évi változása után az adomány és a lakáshitel-támogatás milyen adózási kategóriába fog esni? – kérdezte olvasónk. Másik kérdezőnk pedig azt firtatta, hogy 2019. évre a béren kívüli juttatások adótörvényben meghatározott mértékén felül adható-e, illetve milyen adóteherrel, milyen maximális összegben, milyen feltételekkel adható SZÉP-kártya juttatás vendéglátás alszámlára? A kérdésekre Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2019. évre, a megváltozott cafeteria szabályok alapján a SZÉP kártyákra juttatott összegek tételes átutalása után, a munkáltatóknak megnövekedett bankköltséggel kell számolniuk. Kérdésünk arra vonatkozik, hogy a munkáltató az ilyen címen felmerült bankköltségek átterhelését, megtérülését milyen formában oldhatja meg a leggazdaságosabban? Van-e lehetőség bankköltség átalánnyal számolni? Köszönettel: Arnóczki Istvánné

Kérdés

A cikkben szerepelt, hogy a kiegészítő önsegélyező szolgáltatás nem minősülhet adómentes juttatásnak. A Parlament honlapján elérhető Gazdasági Bizottsági módosító javaslat alapján véleményem szerint ez csak a célzott szolgáltatásból kapott önsegélyező szolgáltatásokra igaz, vagy rosszul értelmezem? Az önkéntes pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás utáni adóról való rendelkezés pontosan melyik összeg után járna? A pénztárba érkezett összeg után, vagy a bruttó összeg után?

Cikk

Kiegészítéseket javasol az Országgyűlés gazdasági bizottsága a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény egyes rendelkezéseinek módosítására korábban benyújtott indítványokhoz. Ha a parlamenti többség elfogadja a bizottság javaslatait, akkor néhány ponton némi enyhítéssel, további korrekciókkal fokozzák és egyértelműsítik a béren felüli juttatásokra 2019-től kirótt szja-előírások szigorát.

Cikk

A cafeteriaelemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik a szakszervezetek a családok támogatása, a mobilitás ösztönzése és a munkaerőhiány kezelése érdekében – hangsúlyozta Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke a több szakszervezet által a Magyar Nemzeti Bank épülete elé szervezett mai demonstráción.

Kérdés

Szeretnénk tanácsot kérni, hogy 2019. évre a béren kívüli juttatások adótörvényben meghatározott mértékén felüli adható-e, illetve milyen adóteherrel adható SZÉP-kártya juttatás/vendéglátás alszámlára és milyen maximális összegben, milyen feltételekkel?

Kérdés

T. Szakértő, sokat olvashatunk a 2019. évi adózásról, de konkrétan azt nem, hogyan kell a dolgozónak és a cégnek adózni a jövő évben, ha megtartja esetleg a jelenlegi juttatást. Ha például kap BKV bérletet , akkor ennek összegét hozzá kell adni a bérhez és ebből le kell vonni 33,50 százalékot, illetve a cég befizeti a 18,50 százalékot? Olvastam különböző értékeket hogy a közteher nettó értéke 81,95 százalék vagy 78,95 százalék, ezt nem értem hogy jön össze?

Cikk

Egyetért a kormány a szakszervezetek azon álláspontjával, hogy folytatni kell a hazai bérek felzárkóztatását, amelynek egyik eleme a minimálbérek újabb, kétszámjegyű emelése. Ugyanakkor ezek mértékéről a munkaadói és a munkavállalói oldalnak kell megállapodnia a következő hetekben – írja hétfői számában a Magyar Idők.

Cikk

A SZÉP-kártya mellett jövőre várhatóan a már bérhez hasonlóan adózó Erzsébet-utalvány, valamint a lakáscélú és utazási támogatások lesznek a leggyakrabban választott cafeteria juttatások, így a munkáltatók által kínált legnépszerűbb cafeteria elemek jövőre is elérhetők maradhatnak – közölte a BDO Magyarország az MTI-vel.

Kérdés

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 2019. január 1-jétől hatályba lépő, a 2018. évi XLI. törvényben megjelent változásai miatt, a lakáscélhoz nyújtható vissza nem térítendő munkáltatói támogatások adómentessége megszűnik, mint például vásárlás, építés támogatására nyújtott egyösszegű munkáltatói támogatás. A 2018. december 31-éig folyósított támogatások még adómentesnek minősülnek, azonban a 2019. január 1-jén és azt követően utalt támogatások után már a bér jellegű kifizetések szabályai szerint kell mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak adózniuk. Az összeg felhasználásnak igazolása 15/2014. NGM rendelet alapján történik. A fentiek alapján jól értelmezem-e, hogy a munkáltató ilyen adómentes juttatást pénzintézeten keresztül kizárólag 2018. 12. 31-éig utalhat. A munkavállaló – a munkáltató döntésétől függően – lakásvásárlás céljára 2019 április 15-éig, míg építésre 2020. április 15-éig használhatja fel a munkáltató által 2018. 12. 31-éig pénzintézethez utalt összeget?

Cikk

A parlament elé terjesztett T/2931. számú adótörvénycsomag ismét több javaslatot tartalmaz a személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) egyes rendelkezéseinek módosítására, többek között az önkéntes kölcsönös pénztárba munkáltatói hozzájárulás, adomány, vagy célzott szolgáltatás címén történő befizetések adójogi kezelésének szigorítására.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk 2019-ben SZÉP-kártya formájában adna dolgozóinak cafeteriát. A nettó juttatás összege 324 ezer forint. Ezen juttatás egészét SZÉP-kártya vendéglátás zsebbe szeretné adni. Ezt milyen adóvonzattal tehetjük meg?

Cikk

Állítsa vissza a kormány a cafeteria rendszerébe a kedvezményes munkáltatói befizetések lehetőségét – kezdeményezi a Magyar Bankszövetség. A bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék mint takarékossági forma helyett – szakmai egyeztetés alapján – olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhet.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Több szolgáltatás együttes számlázása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szálláshely-szolgáltatás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink