613 találat a(z) Kúria cimkére

Cikk

Az Európai Bíróság szerdai ítéletében támpontokat adott a Kúria számára egy magyar házaspár által az OTP Jelzálogbank ellen benyújtott kereset ügyében, amely megtámadta azt a kitételt, miszerint az esedékes törlesztőrészleteket a svájci frank eladási (és nem a devizahitel-szerződés megkötésekor érvényes vételi) árfolyama alapján számolják. Egy nemzetközi jogász is nyilatkozott a várható következményekről.

Cikk

Még üzletszerű értékesítésnél sem kell szja-t fizetnie a piactéren értékesítő magánszemélynek, ha bevétele évi 600 ezer forint alatt maradt, s akkor sem, ha bevétele ennél több, de jövedelme nem haladja meg a 200 ezer forintot, a 2012 előtti eladásokat azonban a Kúria februári döntése alapján érdemes felülvizsgálni - hívja fel a figyelmet a Vatera.

Cikk

A részvénycsomag adásvételével kapcsolatos ügyben a Kúria elvi jelleggel kifejtette, hogy téves az a gyakorlat, amely szerint a bíróság az előszerződést annak ellenére, hogy a felek szándéka kifejezetten ilyen szerződés megkötésére irányult és az a tartalma alapján is előszerződésnek minősült, végleges szerződésnek minősít.

Cikk

Önmagában nem ütköznek jogszabályba, nyilvánvalóan jó erkölcsbe, nem uzsorás szerződések a devizahitel-szerződések – döntött a Kúria polgári kollégiuma jogegységi határozatában. A devizaszerződések olyan szerződések, amelyeknél az adós devizában adósodott el, és ő viseli az árfolyamkockázatot.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlajelentési kötelezettség elmulasztása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Nyílt végű pénzügyi lízing – maradványérték kivezetése

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Építőipari segédmunka, fordított áfa

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink