hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ráment a lakás a jogellenes végrehajtásra. Ki a felelős?

  • adozona.hu
2

Az elsőfokú bíróság egyetemlegesen kötelezte az egyik megyei törvényszéket és egy önálló bírósági végrehajtót kártérítés megfizetésére a felperes javára, mert álláspontja szerint a felperessel szemben törvénysértő módon került sor a végrehajtás elrendelésére és foganatosítására, amelynek következtében a felperes a lakását is elvesztette. Az ügy a Kúriáig jutott.

Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítélet nem fellebbezett részét (a kártérítési igény egy részének bizonyítottság hiányában való elutasítása) nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. A II. r. alperes tekintetében megállapította, hogy az önálló bírósági végrehajtó saját személyében nem tartozik kártérítési felelősséggel, ha munkáját Végrehajtó Iroda keretei között végzi, mert ebben az esetben az önálló jogi személyiséggel rendelkező Iroda perelhető a Ptk. 348.§. (1) bek. alapján, azt pedig a felperes nem vonta perbe. A megyei törvényszék felelősségének hiányát pedig azért állapította meg, mert álláspontja szerint a felperes előzetesen nem merítette ki az adott ügyben ténylegesen igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeket, ez pedig a Ptk. 349. §.(1) és (3) bekezdés szerinti kárfelelősség egyik konjuktív feltétele - foglalta össze a Kúria az előzményeket.

A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Kúria a jogerős ítéletnek a végrehajtó II. r. alperes tekintetében kifejtett álláspontját teljes egészében helytállónak találta, és ebben a vonatkozásban a jogerős ítéletet helybenhagyta. Nem osztotta viszont a jogerős ítéletnek az I. rendű megyei törvényszék alperes felelősségének hiányával kapcsolatos álláspontját. Korábban jogerős ítélet állapította meg a végrehajtási eljárást megindító végrehajtási lap jogellenes kiállításának tényét, amellyel okozati összefüggésben keletkeztek károk a felperes oldalán. A Kúria megállapította: a felperes a végrehajtási lap visszavonásának kérelmezésével kimerítette a jogorvoslati lehetőséget, ezért a felperes kárigényét a fellebbezési eljárásban (mivel az I. r. alperes az elsőfokú ítéletben megállapított kár összegszerűségét is vitatta) érdemben vizsgálni szükséges. A Kúria ezért a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
bugyulu

Lehetne tudni az ügyszámot, hogy ezt az ítéletet pontosabban is elolvashassuk?

Tóth Tibor Mihály

És MI VAN olyankor, amikor a lakást elárverezik, eladják(megvásárolják) és az ÖBV 10 (TÍZ) hónapja NEM számol el, Közben a Bank (ERSTE) ELADTA a tartozást, a hiteles házastársától AZÓTA IS folyik a LETILTÁS, DE: ELSZÁMOLÁS SEHOL???!!!

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink