1764 találat a(z) EU cimkére

Cikk

Megállapodás született hétfő délelőtt a görög adósságválság ügyében az euróövezeti országok állam-, illetve kormányfőinek előző délután kezdődött brüsszeli tanácskozásán – jelentette be a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Donald Tusk, az euróövezeti, és egyben az uniós országok csúcsvezetői testületének elnöke.

Cikk

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megszakította az eurózóna állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóját vasárnap este, hogy különmegbeszélést folytasson a görög, a német és a francia vezetőkkel.

Cikk

Vasárnap délután úgy kezdődött meg Brüsszelben az eurózóna 19 tagállamának csúcstalálkozója, hogy előzőleg nem született teljes körű megállapodás az övezethez tartozó országok pénzügyminiszterei között a görög adósságválság ügyében.

Cikk

A görög kormány a csütörtök éjféli határidő előtt eljuttatta Brüsszelbe azt a 12 oldalas átfogó gazdasági reformtervet, amely az utolsó szalmaszálat jelenti Athén számára az eurózónában való megkapaszkodásra. A javaslatban állítólag nincs szó adósságkönnyítésről, bár az most már az Európai Tanács elnöke szerint is az alku része kellene, hogy legyen.

Cikk

Az Európai Bizottság a kontinens társasági adózási rendszerének radikális megreformálására vonatkozó akciótervvel állt elő az elmúlt napokban. A nyilvánosságra hozott elképzelés öt fő területre összpontosít, amelyek az adókikerülés visszaszorítását, a fenntartható bevételek biztosítását és az egységes piac megerősítését célozzák – emeli ki Fajcsák Gábor, az RSM DTM Zrt. adómenedzsere bejegyzésében.

Cikk

A társasági adózás uniós rendszerének mélyreható reformját célozza az a cselekvési terv, amit szerdán terjesztett elő az Európai Bizottság. Brüsszel többek között leporolja a közös konszolidált társaságiadó-alapra vonatkozó korábbi javaslatát, és arról is gondoskodni kíván, hogy a cégek ott fizessenek adót, ahol a nyereségük keletkezik.

Kérdés

Tisztelt Szakértő ! Egy németországi GmbH (nem autókereskedő) eladja egy magyarországi kft.-nek a saját tulajdonában lévő személygépkocsiját, aki azt cégautóként kívánja használni. Az eladó ( német ) EU-s adószámát a számlán feltüntette. A számlán megjegyzésként az áfára vonatkozóan azt írta. „ÁFAMENTES EUS ÉRTÉKESÍTÉS„ A magyarországi vevő is rendelkezik EU-s adószámmal. Ha a beszerzést az általános szabályok szerint kezelem, akkor az áfabevallásban (1565A-01-01-lap 14. sor ) mint termékbeszerzést feltüntetem, és a 15A60-as ba is beírom. Kérdésem, hogy akkor, mint közösségi beszerzés után levonható áfát is írhatok? (1565A-01-02. lap 69. sor) ? Vagy ebben a sorban nem írom be az áfa összegét, mert a magyar törvény alapján a személygépkocsi áfája nem visszaigényelhető. Ez esetben áfát kellene fizetnem? Több tájékoztatóban is olvastam, hogy a közösségen belül beszerzett használt személyautó nem áfaköteles. Lehetséges az is, hogy ebben az esetben sehol sem kell jelentenem, mint közösségi beszerzést? Erre az esetre melyik jogszabály vonatkozik az áfa szempontjából?

Cikk

Összesen mintegy 900 milliárd forint értékű uniós pályázat jelenik meg idén kapacitásbővítésre és tematikus célokra a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak – mondta Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Várhatóan csak az új Ptk. módosításával orvosolható az a hazai cégek tízezreit érintő értelmezési hiba, amely a 40 eurós behajtási költségátalány felszámítására kötelezi a hitelezőket – állítja a MAZARS és együttműködő jogi irodája a Borsy Ügyvédi Társulás. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a hitelezők életét megkönnyítő uniós irányelvet, amely jogérvényesítési lehetőségként vezette be a költségátalányt, a hazai jogalkotók – az érintetteknek rengeteg felesleges adminisztrációs terhet jelentő – kötelezettségként adaptálták. A szakemberek szerint az uniós jog elsőbbségének elve alapján elkerülhetetlen a szabályozás átalakítása.

Kérdés

T. Szakértő! Az alábbiakban felmerülő problémákra kérném segítségét: Roncs autó és bontott autóalkatrész értékesítésével foglalkozik egy kft.. beszerzéseit az EU-ból kereskedőktől intézi, ahonnan változó tartalmú számlákat kap: „ a számla az áfát tartalmazza” vagy „a számla áfamentes” vagy 10 százalékos mértékű és az áfa nem levonható” vagy „figyelemmel az árrés adózásra”. A szállítói számlák nem mindegyikén található EU.-s adószám. Az értékesítés belföldön felszámított áfával (27%) történik. EU-ba történő eladás esetén a számlát milyen tartalommal kell kiállítani? A roncs autó és bontott autóalkatrész áru vagy használtcikk megítélés alá esik-e? Az áfabevallásban az EU-ból beszerzett áruként kerül feltüntetésre az Összesítő Nyilatkozatban is jelentésre kerülnek azok a számlák, melyeken EU-s adószám van feltüntetve. Az EU területére kiszállított áru ugyancsak szerepel az áfabevallásban és az Összesítő Nyilatkozatban is. Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem, hogy ha a külföldről behozott áfa nélküli személygépjárművet értékesítem mint autókereskedő, akkor az eladási ár után fel kell számítanom a 27 százalék áfát ugye?

Cikk

Az Európai Bizottság által április 10-én felfüggesztett regionális politikai kifizetések összege 451,2 millió euró – pontosított csütörtökön a testület illetékes szóvivője. Brüsszeli források szerint 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó 15 magyar operatív programból jelenleg 10-nél szünetelnek a kifizetések.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Belföldi adóalany dogozója, tagja külföldi konferenciára utazik. A konferenciát az EU-tagországbeli ( Finnország) cég leszámlázta, saját országbeli áfájukkal. Magyarországon ez területileg hatályon kívüli szolgáltatásnak minősül. A felszámított áfát külön eljárással igényelhetjük vissza, a NAV-on keresztül Finnországtól, ha bizonyos értékhatárt elér? Kérdésem, hogy az áfabevallásban és 60-as nyilatkozaton, hol kell szerepeltetni a szolgáltatás igénybevételét? Közösségi adószáma mindkét félnek van. Köszönettel: kgyk

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített foglalkoztatott - Értékesítői ösztönzői program

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Be nem fizetett jegyzett tőke

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

40 év alatti anyák szja-mentessége

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink