hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hitelprogramok, minimálbéremelés, szja-mentesség, gyermekvédelem, uniós ügyek a kormányinfón

  • lapszemle/adozona.hu

Egyebek között a lakás- és vállalkozói hitelprogramokról, az anyák szja-mentességéről és a minimálbér-emelésről is szó volt a mai kormányinfón.

Napi átlagban ezer hitelkérelem érkezett a bankokhoz az Otthon Start Hitelprogram keretében, átlagosan 33 millió forint volt az igényelt hitel összege, az igénylők 80 százaléka 40 év alatti – számolt be az Otthon Start Program eddigi eredményeiről a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás megemlítette a kkv vállalkozások által felvehető 3 százalék fix kamatozású hitelt is, amely bármilyen célra felhasználható lesz.

A már elfogadott minimálbéremelésről szólva elmondta, hogy azt munkáltatói kérésre újratárgyalják.

A kormány tegnapi ülésén uniós témákat is tárgyalt, így a hatéves költségvetést és többek mentelmi jogának fenntartását, amelyekben a magyar kormány nem ért egyet a többségi véleményekkel.

Az állami fenntartású gyermekvédelmi intézmények 17 milliárd forintot, a Budapesten szolgáló rendőrök lakhatási támogatást kapnak, ezek részleteiről hamarosan beszámol az illetékes tárca.

Gulyás felhívta a figyelmet a legújabb nemzeti konzultációra, továbbá az október 23-ai állami ünnepségre. Ezt követően Vitályos Eszter kormányszóvivő a legutóbbi héten átadott beruházásokról számolt be.

A kormányinfóról részletesen itt olvashat!

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Eszközbeszerzés alkatrésznek

Pölöskei Pálné

adószakértő

Áfaalanyiság – határérték átlépése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink