hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyi pénzt parkoltat a lakosság a bankoknál, de kevesen kötik le

  • adozona.hu

Mélypontra jutott a lekötött lakossági betétek új szerződéseinek volumene az első negyedévben. Január és március között alig 652,1 milliárd forintot fixáltak a pénzügyi szolgáltatóknál a háztartások, ami 35,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál – írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján.

A normál körülmények között leginkább keresett, éven belüli futamidőre lekötött betéteknél hasonló a helyzet: ezekre 569,1 milliárd forint értékben szerződtek az első negyedévben a háztartások, ami az egy évvel korábbitól 38,5 százalékkal maradt el.

Az éven túli futamidőknél igen szerény az MNB által kimutatott volumen: egy és két év közötti időtartamra mindössze 4,2 milliárd forint értékben helyeztek el pénzt a háztartások a 2017 első negyedévi 8,5 milliárd után, két éven túli futamidőre pedig 78,9 milliárdot az egy évvel korábbi 75,3 milliárd forint után.

Ezzel párhuzamosan a látra szóló és a folyószámlabetétekből folyamatosan emelkedik a friss eszközök mennyisége a lakosságnál: a 2018 első három hónapjára kimutatott 15 125,9 milliárd forintnyi pénz, ami a számlákra került, 21,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A lekötött betétek folyamatosan csökkenő népszerűségének hátterében egyértelműen az egyre alacsonyabb kamatok állnak. Az MNB adatai szerint 2018 márciusában már csak 0,24 százalékot ért el az éven belüli futamidőre elhelyezett lakossági betéteknél kimutatott, a szerződésekben szereplő éves átlagos ráta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink