Szokásos piaci ár az áfa rendszerében IV. rész – szabadpiaci forgalmi érték, jogesetekkel

Megosztás Tetszik

Cikksorozatunk negyedik, befejező részében azt vizsgáljuk meg, hogy az áfa rendszerében mit értünk szokásos piaci ár, illetve szabadpiaci forgalmi érték alatt, ezt az értéket hogyan kell meghatározni.

Összeállításunk első részében bemutattuk, hogy az áfatörvény milyen esetekben írja elő a szokásos piaci ár adóalapként történő alkalmazását. A második részben a kapcsolt vállalkozással rendelkező társaságokat érintő utólagos transzferár-korrekciók áfakezelését, illetve arra vonatkozóan az Európai Bizottság áfaszakértői csoportjának álláspontját és az Európai Bíróság főtanácsnokának e tárgyban hozott indítványát ismertettük. A harmadik részben a csoporton belüli szolgáltatásokhoz kapcsolódó adólevonási jog fennállását vizsgáltuk, különös tekintettel a közvetett számlázás módszere alapján, az egyes csoporttag társaságok között meghatározott felosztási kulcs alapján szétosztott szolgáltatások esetén.

Szokásos piaci ár, illetve szabadpiaci forgalmi érték az áfa rendszerében

Az áfa rendszerében az adóalap főszabály szerint a felek között alkalmazott ellenérték. A kapcsolt vállalkozások között csak az adóbevétel-kiesés veszélyének fennállása esetén szükséges az adóalap szokásos piaci árnak megfelelő meghatározása. Az Európai Bíróság C-621/10. (Balkan and Sea Properties ADSITS) és C-129/11. sz. (Provadinvest OOD) egyesített ügyekben hozott ítélete szerint, „amikor mesterségesen alacsony vagy magas áron kerül sor termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra olyan felek között, amelyek mindegyike teljes héalevonási joggal rendelkezik az ügylet vonatkozásában, ebben a szakaszban nem beszélhetünk adócsalásról vagy adókikerülésről. A mesterségesen alacsony vagy magas ár csak a végső fogyasztó és az arányos adólevonási joggal rendelkező, „vegyes” adóalany szintjén vezethet adóbevétel-kieséshez”.

A fenti feltételek fennállása esetén az adóalap a szokásos piaci ár, amelyre vonatkozóan az áfatörvény a héairányelv 72. cikkét (a héaIrányelv szerint szabadpiaci forgalmi érték) implementálva saját meghatározást tartalmaz. Az áfatörvény 255. paragrafus (1) bekezdése szerint szokásos piaci ár az a teljes pénzösszeg, amelyet tisztességes versenyfeltételek mellett az adott termékértékesítéssel vagy szolgáltatásnyújtással összehasonlítható körülmények között a teljesítés helye szerinti államban és a teljesítés időpontjában a beszerzőnek vagy az igénybevevőnek fizetnie kellene egy tőle független értékesítőnek vagy nyújtónak.

A (2) bekezdés szerint összehasonlítható körülmények hiányában – az (1) bekezdéstől eltérően – a szokásos piaci ár

a) termék értékesítése esetében nem lehet alacsonyabb a termék vagy az ahhoz hasonló termék beszerzési áránál, ilyen ár hiányában pedig a teljesítés időpontjában megállapított előállítási értékénél;

b) szolgáltatás nyújtása esetében nem lehet alacsonyabb annál a pénzben kifejezett összegnél, amely a nyújtónál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül.

Látható, hogy a fenti definíció nem feltétlenül egyezik meg a társaságiadó-törvény, illetve az OECD transzferár-irányelvei szerint meghatározott szokásos piaci ár meghatározásával. Az (1) bekezdés szerinti összehasonlító ár hiányában az áfa értelmében vett szabadpiaci forgalmi érték a termék beszerzési ára, illetve a teljesítési időpontjában megállapított előállítási értéke, vagy szolgáltatás nyújtása esetén a szolgáltatást nyújtónál a teljesítés érdekében kiadásként felmerült költségek alapján határozható meg. A fenti meghatározás nem követeli meg a felmerült költségeken felül a szokásos piaci mértékű haszonkulcs alkalmazását, illetve a szolgáltatásnyújtó fél általi nyereség elérését.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben több jogeseten keresztül bemutatjuk, hogy a transzferár-korrekciók áfakezelését, valamint a cégcsoporton belül igénybevett szolgáltatásokhoz kapcsolódó adólevonási jog gyakorlását érintően számos bizonytalanság merül fel a hazai adóhatósági, valamint az európai uniós joggyakorlat nyomán is!