hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kamatstop a diákhitelekre is

  • MTI/Adózóna

A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók – jelentette be ma Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán.

A drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a kormány a diákhitel helyzetét, amelyet már közel 500 ezren vettek igénybe, és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járult hozzá.

"Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni; ezzel több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe" – fogalmazott Nagy Márton.

A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink