hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fontos hatósági döntés a társasházi kamerák alkalmazhatóságáról

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Számos panasz érkezik kamerás megfigyeléssel összefüggésben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH). A panaszok egy része a társasház területén elhelyezett és a közös tulajdonban álló területekről is felvételt készítő kamerás megfigyelésre vonatkozik.

Társasházi perpatvar állt az ügy mögött

Ilyen jellegű panaszt vizsgált a NAIH az alábbi esetben is. A kérelmező panaszában előadta, hogy az ingatlanon felszereltek egy kamerát, amellyel jogosulatlanul készítenek kép-, illetve hangfelvételeket az ingatlan közös területét képező lépcsőházról. Kiemelte, hogy a helyszínen a "kamerával megfigyelt terület" matricán kívül egyéb adatkezelési tájékoztatás nem érhető el, illetve a panaszos az adatkezeléshez hozzá sem járult. Kiemelte továbbá, hogy a lépcsőházban három lakás helyezkedik el egymás felett, az ő lakása közvetlenül a tetőszinten lakó, bepanaszolt személyek lakása alatt található. Úgy nyilatkozott, hogy a lakása megközelítéséhez a vitatott kamerával megfigyelt lépcsőt nem használja, ugyanakkor a kamera által megfigyelt lépcsőn át érhető el a tetőkijáró is. Hozzátette azt is, hogy a kamera egy közútra is rálát, s mivel nagy felbontású, közvetlenül közterület figyelésére is alkalmas.

A bepanaszolt tulajdonostársak előadták, hogy a kamera 360 fokos látószögű, infravörös éjszakai móddal is rendelkező kamera, mely beszélgetés rögzítésére is képes. A felvétel wifin keresztül érkezik meg a telefonjukra, kimaszkolást (takarást) a megfigyelt látómezőben nem alkalmaznak. A kamera mozgás esetén néhány másodperces felvételeket készít, melyeket naponta több alkalommal is törölnek.

A megfigyelés indokaként arra hivatkoztak, hogy a lépcsőházban közvetlenül az ajtó előtt tárolják a cipőket, és aggódtak, hogy az a személy, aki a garázsajtót a korábbiakban rendszeresen leköpte, a növények helyzetét időszakosan megváltoztatta, illetve részben eltüntette, legközelebb a villany-, illetve a gázórában vagy az ajtóban tesz kárt. Adattovábbításra nem kerül sor, és a felvételekhez csak ők férnek hozzá. A megfigyelést eredményesnek is tartották, hiszen a kamera felszerelése óta atrocitás nem éri őket, illetve a vagyontárgyaikat. Kiemelték azt is, hogy a kamera a távolban található közút tényleges megfigyelésére nem alkalmas.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, hogyan döntött a NAIH, mire kell figyelni a kamerák elhelyezésekor!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink