175 találat a(z) webáruház cimkére

Cikk

Bekövetkezett az, amire évek óta számítani lehetett, de sem szabályváltozásokkal, sem organikus piaci folyamatokkal nem sikerült elkerülni: a gyorsan fejlődő elektronikus kiskereskedelemben és logisztikában a magyar tulajdonú szereplők nem tudták felvenni a versenyt a külföldiekkel, és mind itthon, mind a határon átnyúló kereskedelemben háttérbe szorultak – írja a g7.hu.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben. A GVH gyanúja szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában „Legalacsonyabb ár garancia” szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat – írja honlapján a GVH.

Cikk

Egy webáruház üzemeltetője az általa forgalmazott termékről valótlan pozitív vásárlói visszajelzéseket tett közzé, amelyekhez az internetről letöltött fényképeket használt. Emellett a kínált termékről szóló tájékoztatás is megtévesztő volt. A termék fő alapanyaga algákból állt, amelyről azt állította, hogy a kapszula alkalmas betegségek gyógyítására. A Pest Vármegyei Főügyészség fellépett a fogyasztók védelme érdekében, olvasható annak honlapján.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt tanácsolja, hogy mindenki csak megbízható, ismert online áruházakból rendeljen; a túlságosan alacsony áron világmárkákat kínáló weboldalak nagy valószínűséggel hamis termékeket értékesítenek. A vásárlási visszaigazolást ajánlott elmenteni, és az áruhoz kapcsolódó online bizonylatot is mindig érdemes megőrizni.

Cikk

A nemzetgazdasági miniszter a webáruházak és a futárcégek tájékoztatási és panaszkezelési kötelezettségének fokozott vizsgálatára szólította fel a fogyasztóvédelmi hatóságot, amely az eljárások lefolytatását követően meghozza a szükséges intézkedéseket a magyar családok védelme érdekében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

Cikk

Internetes áruházat szeretne üzemeltetni egy katás egyéni vállalkozó. Az árut (ruházati termékek) Indiából szerzi be, a vevői leginkább USA-ban élő magánszemélyek lennének, de előfordulhat, hogy az EU-ban élő magánszemélyek is vásárolnak majd tőle. Előreláthatólag nem fogja átlépni az alanyi adómentes értékhatárt. Megteheti-e egy webáruház, hogy kizárólag magánszemélyeknek értékesít? Áfa tekintetében hogyan kell eljárni? Az árut harmadik országból szerzi be, és leginkább harmadik országban fog értékesíteni, de előfordulhat, hogy EU-n belüli értékesítés is történik. A fentieken kívül mire kell még odafigyelni ahhoz, hogy szabályosan járjon el? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.

Cikk

Magyar kft. Magyarországon webáruházat hoz létre, kerámiatermékek értékesítése céljából. A termékeket bármely országból megrendelhetik. A termékek a magyar kft.-től független olaszországi üzemben készülnek, a magyar kft.-nek nincs Olaszországban telephelye. A magyar kft. a webáruházában megrendelt termékeket megvásárolja az olasz cégtől, majd Olaszországból közvetlenül elfuvaroztatja a vevőhöz. A magyar kft.-nek a különböző országokból származó megrendelő magánszemély vevők részére milyen áfamértékkel kell kiszámláznia az értékesítést EU-n belüli, illetve EU-n kívüli vásárlók esetén? Olvasónk kérdésére Bunna Erika adótanácsadó válaszolt.

Cikk

Terheli-e környezetvédelmi termékdíj-, EPR-díj-bevallási, -megfizetési kötelezettség a Magyarországra terméket értékesítő, de külföldre regisztrált, külföldi adószámmal árut értékesítő partnertől beszerzett, nem termékdíjköteles termékek csomagolása után a vásárlót? Van-e minimális mennyiség, amely mentes a bevallási, befizetési kötelezettség alól? Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tombola árusítása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Árfolyam devizaszámlák közötti könyvelés esetén

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink