hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csaló webáruházat blokkolt a fogyasztóvédelmi hatóság

  • adozona.hu

Egy sportszer-kereskedelmi lánc arculatával és nevével visszaélő webáruházat tett elérhetetlenné a fogyasztók védelme érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) Budapest Főváros Kormányhivatala közreműködésével – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az NGM-hez érkező állampolgári bejelentések alapján az NKFH soron kívüli vizsgálatot rendelt el a https://www.hervis-sports-hu.homes URL címen elérhető webáruházzal kapcsolatban. A honlap egy közismert sportszer-kereskedelmi lánc, a Hervis arculati elemeit és márkanevét jogosulatlanul felhasználva, megtévesztő módon kínálta termékeit eladásra. A jogsértés rendkívül súlyosnak minősült, hiszen az oldal alkalmas volt a fogyasztók széles körének anyagi károkozással járó megtévesztésére.

A honlap ezen felül nem tartalmazta a jogszabályban előírt kötelező tájékoztatásokat sem, így többek között a szolgáltatói adatok, az általános szerződési feltételek, valamint a fogyasztókat megillető elállási jogra vonatkozó információk is hiányoztak.

A közösségi médiában történő hirdetések, illetve keresőoptimalizált találatok révén a potenciális károsultak száma rövid időn belül jelentősen megemelkedhetett volna, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság ideiglenes intézkedésként elrendelte a honlap hozzáférhetetlenné tételét az ügydöntő határozat meghozataláig. Figyelemmel arra, hogy csalás gyanúja is felmerülhet az ügyben, az NKFH a nyomozóhatósághoz fordult az esetleges bűncselekmény felderítése érdekében.

Hacker, kibertámadás, kibervédelem, online csalás, internmetes kereskedelem, webáruház
A közösségi médiában történő hirdetések, illetve keresőoptimalizált találatok révén a potenciális károsultak száma rövid időn belül jelentősen megemelkedhetett volna, a hatóság blokkolta az oldalt
Forrás: madartzgraphics / Pixabay
Az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve egész évben vizsgálja a webáruházakat hivatalból és vásárlói bejelentések alapján egyaránt. A fogyasztóvédelmi hatóság az adott eljárás során elrendelheti az elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét, azaz blokkolhatja az adott honlapot, ha a fogyasztók életének, testi épségének, egészségének védelme, a fogyasztók széles körét érintő vagyoni hátrány elhárítása, vagy 18. életévét be nem töltött vagy más különösen kiszolgáltatott fogyasztó védelme érdekében szükséges.

A határozott hatósági fellépés mellett ugyanakkor a fogyasztói tudatosságnak is kiemelt szerepe van, különösen az internet adta széleskörű vásárlási lehetőségekre tekintettel. Így indokolt minden esetben a honlap címét alaposan megnézni, hogy ne eshessünk átverés áldozatává. Emellett vásárlást megelőzően a webáruházat üzemeltető vállalkozás adatait, a kapcsolattartási lehetőségeket, az általános szerződési feltételeket és az elállási jogról történő tájékoztatást is indokolt elolvasni, valamint az NKFH honlapján elérhető, jogsértő webáruházak adatbázisát is érdemes átböngészni – figyelmeztet a közleményben a minisztérium.

Az NGM, az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok folyamatosan vizsgálják az online kereskedőket, hogy a vásárlók csak biztonságos, a fogyasztói jogokat garantáló webáruházaktól rendelhessenek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szükséges-e az áfa arányosítása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Hipamegállapítás és bevallás 2025

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink