hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A szétadóztatott magyar webáruházak nem bírják a nemzetközi versenyt

  • lapszemle

Bekövetkezett az, amire évek óta számítani lehetett, de sem szabályváltozásokkal, sem organikus piaci folyamatokkal nem sikerült elkerülni: a gyorsan fejlődő elektronikus kiskereskedelemben és logisztikában a magyar tulajdonú szereplők nem tudták felvenni a versenyt a külföldiekkel, és mind itthon, mind a határon átnyúló kereskedelemben háttérbe szorultak – írja a g7.hu.

A PwC tanácsadócég friss adatai szerint 2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi forgalom 1920 milliárd forint volt, amiből közel 1600 milliárd forintot tett ki a magyar, illetve uniós szereplők együttes forgalma, és mintegy 330 milliárd forintot már unión kívülről vásároltak a magyarok (utóbbi fő szereplője a kínai Temu).

Az Adózóna írásait nemzetközi, közösségi adózás témakörben itt olvashatja el.

A Temu hatása ugyan fontos, de az mindenhol elkerülhetetlen, viszont ha a számok mögé nézünk, akkor egy másik alapvető folyamat is látszik. Ugyanis a fent említett 1600 milliárd forintos hazai/uniós forgalomnak sem származik a jelentős része ma már magyar tulajdonú, magyar hátterű piaci szereplőktől. Márpedig ez a jelenség egyáltalán nem kellene, hogy evidens legyen annak fényében, hogy az e-kereskedelem nem száz éve létezik, nem érintette hátrányosan sem a rendszerváltás, sem a privatizáció és a többi hasonló történelmi adottság. Ennek a viszonylag fiatal piacnak a felfutásánál elvileg hasonló helyzetben álltak fel a rajtvonalra a magyar kereskedők a csehekkel, a szlovákokkal, a románokkal vagy a lengyelekkel – olvasható a g7.hu-n.

Brutálisan megnőtt a kínai webáruházakból az EU-ba érkező kis értékű csomagok száma: új díjat vezetnek be rájuk?

A teljes cikket itt olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Biztosítási jogviszony

Széles Imre

tb-szakértő

Beolvadás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink