250 találat a(z) transzferár cimkére

Kérdés

Egyszemélyes kft. ügyvezetője vagyok. Házastársam egy másik kft. 81 százalékos részesedésű tagja és ügyvezetője. Az egyszemélyes kft. ingatlant és járműveket ad bérbe a másik kft.-nek. Kapcsolt vállalkozás vagyunk-e, és kell-e transzferár-nyilvántartást vezetni 2017-ben, ha mindkét kft. kkv-nak minősül?

Cikk

Tízezres nagyságrendre tehető Magyarországon azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknek jelentős adminisztrációs többletterhekkel és növekvő adózási kockázatokkal kell szembenézniük 2018-tól. Ennek oka az a tegnap kihirdetett NGM rendelet, amely a nemzetközi adóelkerülés nehezítését célzó globális törekvésekkel összhangban hazánkban is kötelezővé teszi az érintett cégeknek a kétlépcsős nyilvántartási forma alkalmazását transzferár-dokumentációjuk elkészítése során. A szabályozás a kizárólag belföldi jelenléttel bíró kapcsolt vállalkozásokra ugyanúgy vonatkozik, mint a nemzetközi cégcsoportokra.

Cikk

Akkor sem volt könnyű a kisadózó vállalkozásoknak az alanyi adómentes határon belül maradni, amikor még annak korlátja ugyanúgy évi 6 millió forint volt, mint a kata bevételi értékhatára, nemhogy idén, amikor a két összeg között négymillió forint az eltérés. Mikor számít valójában bevételnek a bevétel az alanyi adómentesség 8 millió forintos összeghatára, illetve a kisadózói bevételek 12 millió forintos limitje szempontjából?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi két esetre kérném állásfoglalását (az általam helyesnek vélt adózással vezettem le a két kérdést, amely nem biztos, hogy megfelelő. 1.) Máltai magánszemély Magyarországon céget alapít. Az adózás a belföldi szabályok szerint történik... osztalékfizetéskor a vállalkozás a kettős adós egyezmény alapján 15 százalék szja-t levon az osztalékból, ehót nem fizet, ha rendelkezik igazolással, hogy Máltán biztosított? Az egyezmény rendelkezik-e arról, hogy Máltán ezt az ottani adóba beszámíthatja? 2.) Ugyanez az eset annyi különbséggel, hogy nem magánszemélyként, hanem a máltai cég leányvállalataként alapít vállalkozást. Osztalékfizetéskor nem kell adót vonni, a máltai anyavállalat bevételként fogja könyvelni? Van esetleg olyan tényező, amit még figyelembe kell venni (például transzferár)? Köszönöm.

Cikk

A jelenleginél komplexebb és bonyolultabb nyilvántartás terhelné a kapcsolt vállalkozásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nemrégiben közzétett tervezete szerint, amely már nemcsak a nagyvállalatokat, hanem a kis- és középvállalkozásokat is érinti, jelentős adminisztrációs terhet rakva ezzel rájuk – hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Adott egy zrt., ahol három tulajdonos van, A kérdéses két fő, aki a szerződéses kapcsolatban álló kft.-ben is tulajdonos, a zrt.-ben 35-35% tulajdoni résszel rendelkezik. A kft.-ben ez a két fő 30-30% tulajdoni résszel rendelkezik. A két cég folyamatos szerződéses kapcsolatban áll egymással. Be kell-e jelenteni a kapcsolt vállalkozást, illetve kell-e transzferár dokumentációt készíteni? A zrt. éves bevétele 250 millió Ft, a létszám 10 fő felett van. Előre is köszönöm válaszukat.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium az elmúlt napokban közzétette a transzferár-nyilvántartási kötelezettséggel kapcsolatos új rendelet tervezetét (a dokumentum tervezetet szeptember 5-éig lehet véleményezni). Az új NGM-rendelet a jelenleg hatályos (és többször módosított) 22/2009-es PM-rendeletet váltaná fel. Az OrienTax elemezte a javasolt változásokat.

Cikk

Az adóhivatal akár 20 millió forint büntetést is kiszabhat egyes vállalatokra, ha azok nem teljesítenek egy új előírást. Egy május végén hatályba lépett jogszabály ugyanis új bejelentési kötelezettségeket ír elő a Magyarországon működő multinacionális vállalatoknak a transzferárazással, pontosabban az országonkénti jelentéssel kapcsolatban.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdéshez szeretném kérni szíves állásfoglalását: az elmúlt két évet figyelembe véve a létszámunk meghaladta az 50 főt, de sem az árbevételünk, sem a mérlegfőösszegünk nem érte el a 10 millió EUR-t és 100 százalékos állami tulajdonú társaság vagyunk. 2016. október 1-jétől új anyacégünk van, aki szintén 100 százalék állami tulajdonú, de a paraméterek alapján már transzferár vezetésére kötelezett. Kérdésem, hogy nekünk mint leányvállalatnak kell-e transzferár-nyilvántartást vezetni? Az anyacégünk szerint igen. Ha igen, akkor mi az indok, illetve ha nem, akkor mire hivatkozhatunk? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Varró Mária

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Hitel esetén a transzferárnyilvántartás-készítési kötelezettség mikor áll fenn: ha a piaci kamat összege haladja meg az 50 millió forintot, vagy már akkor is, ha a hitel összege nagyobb 50 millió forintnál? Köszönettel Hauzer József Nova-Audit Kft.

Kérdés

"A" Kft.-ben 91%-ban tuulajdonos a férj és ügyvezető is. "B" Kft.-ben 100%-ban tulajdonos a feleség. Kapcsoltak-e? Mindkét kft. kisvállalkozásnak minősül. "B" Kft. kizárólag bérleti díjat számláz "A" Kft.-nek. Kell-e transzferár-nyilvántartás? Köszönöm válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következő kérdésekben szeretném a segítségüket kérni: „A” Kft. 60%-ban tulajdonos „B” Kft.-ben. Külön-külön kisvállalkozások év végén. De együtt már nem minősülnek mikro- és kisvállalkozásnak, ezért kötelesek transzferár-nyilvántartást készíteni. Akkor is, ha nincs közöttük 50 millió forintot meghaladó ügylet? Ha van közöttük legalább egy 50 millió forint feletti ügylet (például áruértékesítés), akkor arra kell nyilvántartás. Ha van közöttük jelentéktelen ügylet (például használt tehergépkocsi értékesítése) is, akkor arra is vonatkozik a nyilvántartáskészítési kötelezettség, vagy ez az ügylet mentesíthető? Ha van egy „C” Kft. is, amely szintén kapcsoltnak minősül az ügyvezetőség folytán, de C-nek nem A-val és B-vel van ügylete, akkor köteles nyilvántartást készíteni? Ha A független féltől árut szerez be, amit változatlan áron értékesít B-nek, az elfogadható piaci árként? Az is, ha szokásos haszonnal adja el, ugyanolyan feltételekkel, mint hasonló vásárlási volument lebonyolító független félnek? Köszönettel: István

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telefon, internet magánhasználat

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Argentin magánszemély részére John Carpenter-díj

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Behajthatatlan követelés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink