13456 találat a(z) társasági jog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

Sz.P. törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett A. Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt. ellen arra hivatkozással, hogy a társaság cégjegyzékbe bejegyzett adatai törvénysértőek, azok valótlan adatokat tartalmaznak mind a székhely, mind a vezető tisztségviselők személyére nézve. Előadta azt is, hogy tudomása szerint az rt. legfőbb szerve nem működik, az igazgatóság elmulasztotta az éves közgyűlés összehívását, a mérleg jóváhagyását, és tájékoztatási kötelezettségének sem tett eleget.

A...

Jogszabályok és jogi tartalmak

2000. március 27-én a H. és Társa Közkereseti Társaság változás bejegyzése iránti kérelmet terjesztett elő a 2000. március 20-án megtartott taggyűlés határozatai alapján. Ezen a taggyűlésen többek között döntés született H. Gy. tagsági viszonya megszűnéséről, és új tagként lépett be a társaságba T. A. Új fióktelepet is létesítettek. Csatolásra került az egységes szerkezetű, az 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.)-nek megfelelő tartamú társasági szerződés is, melyben a cég nevében, rövidített nevében a ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 109. §-ának (5) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény 10. §-a (2) bekezdésének b) pontjára - a pénzügyminiszterrel egyetértésben az alábbiakat rendelem el:
E rendelet hatálya a "Magyarország SAPARD Terve 2000-2006." kihirdetéséről szóló 53/2001. (VIII. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: SAPARD Terv) meghatározott intézkedé...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1996. november 12-én indult felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a B. AG. hitelező kérelme alapján az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségét megállapította, felszámolását elrendelte, a felszámolót kijelölte. Egyidejűleg az adós fizetési haladék engedélyezése iránti kérelmét elutasította. Végzésének indokolásában tényként állapította meg, hogy az adós felszámolását elsőként a K. Kft. kérte 5 136 000 Ft lejárt tartozás miatt. Utóbb az 1998. nove...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A B. Részvénytársaság 1999. december 20-án tartott közgyűlésén hozott határozatok alapján a jogi képviselő 2000. január 12. napján változás bejegyzési kérelmet nyújtott be a cégbírósághoz.
A kérelem hiányosságaira tekintettel a cégbíróság 35. sorszámú végzésében - egyebek mellett - felhívta a társaság jogi képviselőjét, hogy csatolja a Cégközlönyben, illetve a Magyar Nemzetben megjelent közgyűlési hirdetményt, továbbá igazolja a közgyűlési meghívók feladását, ugyanis a meghívón nincs keltezé...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperesnek az 1999. november 16-án kelt alapító társasági szerződése szerint két tagja van a felperes és a G. Kft.
A felperes és a társaság másik ügyvezetője - akik az alperes társaság társasági szerződése szerint együttes cégjegyzési joggal rendelkeztek - 2000. február 9-én 2000. február 28-ra taggyűlést hívtak össze. 2000. február 19-én az alperes másik tagja, a G. Kft. további 7 napirendi pont megtárgyalását kérte, ezek között szerepelt az ügyvezető felperes felmentése és új ügyvezető ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az irányadó tényállás szerint a G. Rt. által kibocsátott 9160 db, egyenként 10 000 Ft névértékű részvény az ÁVÜ tulajdonában állt. 1995. december 18-án a részvénytársaság munkavállalóiból alakult, - a G. Rt. Munkavállalói Résztulajdonosi Program (a továbbiakban: MRP) Szervező Bizottsága; E. Város Önkormányzata, valamint további két gazdálkodó szervezet megállapodtak abban, hogy megszerzik a részvénytársaság 100%-os tulajdonjogát megtestesítő 91 600 000 Ft névértékű részvénycsomagot. Az MRP Al...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A B. Vagyonkezelő Részvénytársaságot a cégbíróság (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) 1997. január 6-án jegyezte be a cégjegyzékbe. A társaság egyszemélyes részvénytársaság, tulajdonosa (részvényese) a Megyei Jogú Város Önkormányzata. A társaság bejegyzett alaptőkéje 10 000 000 forint.
A cégiratok között elfekszik az 1998. május 28-án benyújtott, 1998. március 6-i keltezéssel ellátott 1997. évi beszámoló, valamint a tulajdonos önkormányzat 1998. április 16-i közgyűlési jegyzőkönyvének kivonat...

Jogszabályok és jogi tartalmak

2000. március 14-én a jogi képviselő kérelmet nyújtott be a cég tevékenységi köreiben, jegyzett tőkéjében bekövetkezett adatváltozások bejegyzése iránt.
A cégbíróság a 2000. április 17-én kelt és 2000. április 25-én kézbesített végzésével kötelezte a jogi képviselőt, hogy a kézbesítéstől számított 45 napon belül - elutasítás terhe mellett - csatoljon olyan társaságiszerződés-módosítást, amelyben az 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 137. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A másodfokú bíróság az alperest marasztaló elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének e) pontjában írott okból megszüntette. Megállapította, hogy az alperesi Gmk. megszűnt, a cégjegyzékből 2000. szeptember 20-án hivatalból törölték. Rögzítette, hogy a felperes a megszűnt alperesi társaság tagjainak a Gt. szerinti mögöttes felelősségére alapított keresetet az elsőfokú eljárásban nem terjesztett elő, a másodfokú eljárá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A kérelmező 2000. február 2-án benyújtott törvényességi felügyeleti kérelmében az 1997. évi CXLV. tv (Ctv) 50-52. §-ai alapján a cégbíróság intézkedését kérte. Előadása szerint 2000. január 13-án kelt adásvételi szerződéssel a kérelmezett cég megvásárolta S. Város Önkormányzatának az S. TV Kft.-ben lévő 100%-os üzletrészét, majd 2000. január 14-én az S. TV Kft. ügyvezetői teendőinek ellátására - a korábbi ügyvezetők felmentése mellett - T. Á.-t bízta meg. A kifejtettek szerint e jogügyleteket...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1 millió forintot és annak 1994. január 1-jétől a kifizetésig járó, a jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy az 1990. december 12-én tartott taggyűlés a felperesnek az Á. Üzletházban lévő ingatlanai értékesítéséről határozott. Ennek megfelelően a felperes 1993. november 22-én eladta az ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A P. Korlátolt Felelősségű Társaság 2000. május 22-én változás bejegyzése iránti kérelmet terjesztett elő, melyben a könyvvizsgáló személyében bekövetkezett változás bejegyzését kérte.
A cégbíróság a változás bejegyzése iránti kérelmet a 2000. május 27-én kelt végzésében hiánypótlási eljárás lefolytatása nélkül utasította el, mert a bejegyzést kérő nem csatolta:
1. a társasági szerződés módosítását és a létesítő okirat változásokkal egybefoglalt hatályosított szövegét
2. a könyvvizsgáló el...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél 1995. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben (szja) ellenőrzést tartott. Ennek realizálása tárgyában hozott határozatában kötelezte a felperest 388 080 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetnek, 392 319 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. Az alperes - határozatában - a késedelmi pótlékot törölte, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes a T.-K. Ö. Egyesülettől (továbbiakban: egyesület) kapott 846 00...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Több szolgáltatás együttes számlázása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szálláshely-szolgáltatás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Bejelentett részesedés – fizetés két részletben

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink