1527 találat a(z) társasági adó cimkére

Cikk

Módosította a kormány a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. kormányrendeletet. A látványcsapatsport-támogatásban részesített szervezetek egy részének az adózó támogatást nyújthat a veszélyhelyzettel, a kormány által elrendelt egészségügyi válsághelyzettel, továbbá a koronavírus elleni védekezéssel közvetlen összefüggésben, valamint az országos sportági szakszövetség által előírt biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban felmerülő költségek fedezetére.

Cikk

A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre, a cél az ország elmúlt években elért adóelőnyének megtartása – mondta ma Varga Mihály pénzügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában. Közölte: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek az adórendszeren keresztül is támogatják a gazdasági növekedést.

Cikk

Hátrányosan érintené Magyarországot, ahol a legalacsonyabb a társasági adó mértéke Európában, az a nemzetközi adóztatási javaslat, mely szerint ha a multinacionális vállalatcsoport a minimum adómérték alatt marad egy adott országban, a különbözetet más ország – elsőként az anyavállalat országa – szedné be helyette. A Pénzügyminisztérium elutasítja ezt a tervet, amit a Niveus Consulting Group is kommentált.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vadásztársaság áfaarányosítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Rezsiköltség-elszámolás számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Ingatlanáfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink