879 találat a(z) minimálbér cimkére

Cikk

Megjelent a Magyar Közlöny 164. számában a minimálbér és a garantált bérminimum idén december 1-jétől történő emeléséről szóló kormányrendelet. December 1-jétől a minimálbér havi bruttó összege 266 800, a garantált bérminimum pedig bruttó 326 000 forintra emelkedik az idén január elsejétől érvényben lévő 232 000, illetve 296 400 forintról.

Cikk

A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást – tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t hétfőn.

Cikk

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Cikk

Tizenegy új rendelet – közöttük a minimálbér és garantált bérminimum, valamint a pedagógusok bérének 2023. január 1-jétől történő emeléséhez a települési önkormányzatok számára biztosítandó támogatásról szóló 68/2023. (III. 10.) kormányrendelet módosításáról szóló 453/2023. kormányrendelet, továbbá Magyarország munkaerőpiacának és lakosságának védelmét szolgáló veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 462/2023. kormányrendelet –, valamint kilenc kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 142. számában.

Cikk

Noha alig 23-45 ezer forinttal emelkedett a hozzátartozóikat családi körben gondozók díjazása az elmúlt 13 évben, a Belügyminisztérium szerint a kabinet elkötelezett a témában. Amíg 2006-ban az ápolási díj esetében a legalacsonyabb összeg a minimálbér harmada, a legmagasabb pedig a fele volt, most a legalacsonyabb ápolási díj a minimálbérnek alig az ötöde, a kiemelt díj esetében pedig kevesebb mint a harmada – írja a nepszava.hu.

Cikk

A munkaidőkeretben történő rugalmas munkavégzés egyre közkedveltebb. Az alkalmazás során azonban számos gyakorlati kérdés felmerül, melyekre célszerű a munka törvénykönyve rendelkezései alapján egyértelmű választ keresni. Az egyik ilyen probléma a munkaidő-beosztáshoz kapcsolódó lehetséges béringadozás kérdése. Az alábbiakban ezt a kérdést járjuk körbe.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalék – osztalékelőleg-különbözet szja-ja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Társasházi bevétel adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink