879 találat a(z) minimálbér cimkére

Cikk

Az eddigiektől eltérő, merőben új javaslat kerülhet az asztalra a minimálbér és garantált bérminimum jövő évi összegéről zajló tárgyalások következő fordulóján – tudta meg a napi.hu. A szakszervezetek és a munkáltatóik között formálódó kompromisszum lényege, hogy a vállalkozásoknak nagyobb bérteher-növekedést jelentő bérminimum 2023-ban két lépcsőben – januárban, majd júliusban – emelkedne, így elérve a második félévtől legalább a bruttó 300 ezer forintot. Ebben az esetben ugyanakkor a minimálbér akár 17 százalékkal is nőhet.

Cikk

Hozzávetőlegesen 15 százalékos minimálbér-emelés várható januártól – árulta el az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy lassan megtörténhet a munkavállalók és a munkáltatók közötti megállapodás a jövő évi béremelésről. A politikus még a tárgyalások előtt nyilatkozott az Indexnek.

Cikk

Cégünk tanulószerződés által gyakorlati képzést biztosít. A szerződésben szerepel egy megegyezés a tanuló bérezését tekintve (ez nem éri el a minimálbért), de olvasataim szerint a gyakorlati képzés hatodik hetének leteltét követően a munkáltató kötelező megadni a minimálbér 65 százalékát. Hogyan történik a díjazás? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalék – osztalékelőleg-különbözet szja-ja

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Társasházi bevétel adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Levegőterhelési díj 2026. októbertől

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink